A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozókra is vonatkozik a heti rendszerességű koronavírus-tesztelés - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin a Facebookon közzétett videója szerint a kormány 400 millió forintos támogatásával megújult, pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó Korai Fejlesztő Központba látogatott el, ahol az intézmény igazgatójával, Czeizel Barbarával beszélgetett.


Az igazgató elmondta: mivel leginkább 2-3 év alatti gyermekekkel foglalkoznak, a veszélyhelyzet idején, amíg csak lehet, fogadja a gyerekeket a központ. "Emiatt mind a szakembereknek, mind a szülőknek megnyugtató lenne, ha a pedagógusokhoz hasonlóan az intézményben dolgozókat is tesztelnék" - tette hozzá Czeizel Barbara.

A Korai Fejlesztő Központ olyan, 3 évnél fiatalabb gyermekekkel foglalkozik, akiknél fejlődésében elmaradás, eltérés tapasztalható, például a mozgásuk nem megfelelő ütemben fejlődik, nem esznek jól, nehezen alszanak el vagy még nem beszélnek.

A pedagógiai szakszolgálat a szülő és a pedagógus munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatait segíti többi között a nevelési, gyógypedagógiai tanácsadásban, fejlesztő nevelésben, logopédiai, pszichológiai ellátásban, korai fejlesztésben.

A pedagógusok hetenkénti tesztelését múlt héten jelentette be Orbán Viktor. Jelenleg a tesztelés logisztikai megszervezése zajlik, erről beszélt az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán államtitkár.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!