Körülbelül az 1800-2000 eurós nettó bér hetven százalékával lehet Magyarországon maradásra bírni a koronavírus-járvány miatt többségében Németországból, Ausztriából és Hollandiából hazautazott építőipari szakembereket - mondta a Világgazdaságnak a Maradj itthon! kampányt meghirdető, és annak élére álló KÉSZ Csoport vezérigazgatója.


A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint Vida Tamás úgy látja, hogy a jelenlegi euróárfolyam ebből a szempontból nem kedvez az iparágnak. Tapasztalatai szerint amellett, hogy a külföldi bérek említett, mintegy 70 százalékáért már Magyarországon maradnak a szakemberek, a döntésüket sok más is befolyásolja. Ilyen például, hogy a külföldön dolgozók munkájában rengeteg a bizonytalanság és a kompromisszum, ráadásul a hazaihoz képest nem feltétlenül komfortosak az életkörülményeik. Sokszor az is kérdés, hogy meddig maradhatnak, kifizetik-e az útiköltségüket, szabályos lesz-e a foglalkoztatásuk, hányan és milyen körülmények között lesznek elszállásolva, kapnak-e ellátást, élelmet, vagy arra is költeniük kell.

Gyakran szembesülnek azzal is, hogy az ígért nettó bérük valójában bruttó, közben az egészségügyi ellátás és az életvitel külföldön nagyon drága. A KÉSZ Csoport vezetése a társaságot igazi alternatívának érzi a külföldről hazaérkezők számára, mert bejelentett munkaviszonyt, versenyképes bérezést és egyéb juttatásokat is kínál az alkalmazottaknak, akik biztonságos, hazai körülmények között, a szeretteikhez közel végezhetik ugyanazt a munkát, amiért adott esetben több száz kilométert utaznának.

Koronavírus - Még több hír a témában »

A 3 milliót közelíti a koronavírus-fertőzések száma világszerte

Nyugat-európai építőipari cégeknél mintegy 30 ezren vállaltak munkát, közülük most több ezren utaztak haza a járvány miatt - közölte a Világgazdasággal Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, aki a Hazahívó börzék tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a három-öt éves külföldi munkatapasztalat itthon előrelépést és a szakmai előmenetelhez kapcsolódó magasabb fizetés lehetőségét ígéri. A hiány mérnökökből, középvezetőkből és jó szakmunkásokból a legnagyobb.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!