A gazda szerint Krisztina csak kiragadott egy szót a szövegkörnyezetből. A feleségjelöltnél teljesen kiverte a biztosítékot a szóhasználat.


Néhány napja Krisztina azt kérdezte József gazdától a Házasodna a gazdában, hogy most éppen mi az álma. A férfi azt felelte:

„Megtalálni a puncit, akit nagyon szerethetek.”

A fészerből kiviharzó nő erre azt felelte:

„Hogyha puncit keresel, akkor azt megkaphatod a pénzért, mert van belőle (...) bennem volt egy ilyen álomkép, hogy én lennék a királynőd. De házvezetőnőd meg puncid nem.”

Krisztina a történteket elmesélte Tímeának is, majd mindketten úgy döntöttek, hogy nem folytatják a párkereső reality-t, írja az RTL.hu. A csütörtökön megjelenő Story magazinnak József gazda a történtekről azt mondta:

Krisztina szerint József egy olyan pontot talált meg, amire ő azonnal ugrik.

– mondta az egykori arajelölt, aki azóta már lehiggadt.

A lapnak nyilatkozott Tímea is a műsorban elhangzottakról:

„Bennem a végére összeállt Józsi világnézetéről egy kép, ami különbözött az enyémtől. Nem volt mit megbocsátani, hiszen mindenkinek megvolt a saját belső harca. Én nem hibáztatom őt semmiért.”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!