A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felszólította a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), hogy tisztázza magát az ARD német közszolgálati televíziós csatorna dokumentumfilmjében elhangzott "komoly és aggasztó vádak" alól. Azt is feletették, hogy a doppinggyanúba keveredettek pedig ne vehessenek részt az olimpián.

A NOB arra reagált, hogy az ARD csatorna szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével, Aján Tamással szemben. Azt is állították dokumentumokra hivatkozva, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával.

Korrupciós és doppingbotrány robbant ki Aján Tamás körül

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről súlyos dolgokat írt le az ARD. 5,5 millió dollár sorsáról például semmit sem tudni.

A NOB közölte, a doppingszabályok betartatásáért kizárólag a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) felelős. "A NOB teljes mértékben megbízik a WADA működésében, és elvárja, hogy az IWF egyszer s mindenkorra tisztázza magát a vádak alól. A NOB a WADA-hoz fordul annak érdekében, hogy minden személy távol maradjon az olimpiától, aki érintett a doppingkódex elleni állítólagos vétségekben" - áll a NOB közleményében az MTI cikke szerint.

A szervezet egyben visszautasította a "Titkos dopping - az emelők ura" című filmben elhangzott állítást, amely szerint a NOB is birtokában van a legtöbb olyan dokumentumnak, amelyeken a műsor alapszik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felállított egy fegyelmi bizottságot, amely kivizsgálja a 2012-es londoni olimpián bronzérmes Rattikan Gulnoi beismerő vallomásának következményeit. A 26 éves thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott.

A 24.hu megkereste Kulcsár Krisztiánt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, Aján tagja ugyanis a MOB elnökségének.

Aján Tamás a Magyar Olimpiai Bizottság alapszabályának megfelelően, mint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, tagja a MOB-elnökségnek. MOB elnökségi tagsága automatikus, addig tart, ameddig az IWF-megbízatása. Azonban, bár a laikusok számára lehet furcsa, de a nemzeti olimpiai bizottságoknak semmiféle kapcsolódási pontja, még közös fóruma sincs a nemzetközi szövetségekkel. Egyedül az olimpián találkozunk egymással, így a MOB bár érdeklődéssel, de csak távolról figyeli az eseményeket.

Kíváncsiak voltunk az EMMI sportért felelős államtitkárságának a véleményére is, ugyanis a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) is komoly vádak érték a műsorban, márpedig az EMMI minden évben megbízást köt a szervezettel. Az IWF-et és az Aján Tamást érintő kérdésekre nem válaszoltak, mondván az nem hatáskörük, míg a MACS-csal elégedettek.

"Vérlázító" - belső harcba keveredtek a magyar doppingellenőrök

Tiszeker Ágnes szerint arról senki nem beszél a Magyar Antidopping Csoport kapcsán, mennyi doppingesetet tártak fel, cserébe most korruptnak állítják be őket.

"A Magyar Antidopping Csoport a nemzeti doppingellenes szervezet feladatait ellátó független szervezetként e jogosultságát nyílt Európai Uniós Közbeszerzési Pályázaton nyerte el, amely következtében közhasznú megállapodás alapján az EMMI minden évben megbízási szerződést köt a Magyar Antidopping Csoporttal a jogszabályban és a WADA szabályzataiban rögzített, a nemzeti doppingellenes szervezet teljes körű feladatainak ellátására.

A Magyar Antidopping Csoport jelen - a hazai doppingellenes küzdelemhez kapcsolódó - feladatait a szerződésben foglaltak teljes mértékű betartásával, magas szakmai színvonalon, a WADA teljes megfelelőségi (fully compliant) minősítésével látja el

- írták.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Zhan Yan / XINHUA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!