Mi jelenthet valódi segítséget?

Gyakran hangoztatott közhely, mégsem vesszük elég komolyan: ahhoz, hogy másoknak jól segítsünk, magunkkal is jóban kell lennünk. Mit is jelent ez? A repülőgépen először a saját oxigénmaszkunkat kell felvennünk katasztrófa esetén, csak ezután segíthetünk a rászorulóknak. Ehhez hasonlóan először foglalkoznunk kell igényeinkkel, szükségleteinkkel és korlátainkkal, csak ezután tudunk megfelelően koncentrálni a többi emberre.


Ha csak azért látogatjuk meg egy rokonunkat, hogy ne legyen egyedül, feláldozva ezzel magunkat; ha kizárólag másokra figyelünk saját igényeinket háttérbe szorítva, az senkinek sem okoz örömet hosszú távon. Miután tisztába kerültünk magunkkal és elterveztük, kivel és hogyan töltjük a karácsonyt, azt is át tudjuk gondolni, kinek segíthetünk.

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy csak a másik igényeit is figyelembe véve lehetünk igazán támogatóak.

Nem kell és nem is szabad gondolatolvasónak lenni: találgatás helyett kérdezzük meg a rokonunkat, barátunkat vagy az egyedül élő szomszédot, hogy mire lenne szüksége. Ne erőltessünk rá olyasmit, amit valójában mi szeretnénk vagy amiről úgy gondoljuk, hogy az "ő helyében" attól éreznénk jól magunkat.

Ez nemcsak azért lényeges, mert nem tudhatjuk, mivel ártunk és mivel teszünk jót, hanem azért is, mert maga a kommunikáció az, ami sokszor segít. Ráadásul így nem vesszük el a másiktól az élete feletti kontroll érzetét.

Az olyan mondatok, mint hogy "nincs semmi baj", "ilyenkor vidámnak kell lenni" nem segítenek, inkább rontanak a helyzeten, hiszen egyáltalán nem empatikusak. Ehelyett mondhatjuk, hogy "megértelek, ha szomorú vagy". Tanácsokat se osztogassunk, akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy egy kis mozgás vagy aktivitás biztosan segítene nekik. A magányos embereknek gyakran (ahogy mindenkinek) elsősorban megértő meghallgatásra, támogató szavakra, az érzelmeik elismerésére van szükségük. Emellett persze be is vásárolhatunk nekik és segíthetünk gyakorlati dolgokban - de csak ha kérik. Ez a másikra való figyelés alapja.

Azokkal az emberekkel pedig, akikkel közelebbi viszonyban vagyunk, de valami miatt nem tudunk találkozni karácsonykor, online is tarthatjuk a kapcsolatot. Ha a családunkkal töltjük az időt, de egy barátunkról tudjuk, hogy egyedül van, akkor vele a csetelés, a videóhívás mellett társasjátékokat is játszhatunk online vagy közösen megnézhetünk egy filmet, aztán beszélgethetünk róla.

Vannak olyan helyzetek is, amikor el kell ismernünk, hogy saját kompetenciánk határához értünk: ilyen lehet, ha egy magányos ember súlyos depresszióban szenved. Ne vegyünk magunkra a felelősséget, inkább kedvesen és határozottan próbáljuk őt rábeszélni arra, hogy forduljon segítségért: hívjon fel egy segélyvonalat vagy keressen szakembert.

Együtt tehetünk érte, hogy idén karácsonykor senki ne legyen magányos!

A Vodafone a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segít országszerte feloldani a magányt. A szervezet közreműködésével adományként Samsung okoseszközöket és internetet juttatunk el az ország számos idősek otthonába.

Emellett arra buzdítunk mindenkit, hogy a maga módján, saját eszközeivel segítsen megtörni a csendet - hiszen egy kis odafigyeléssel mindannyian tehetünk a magány ellen. A kezdeményezés mellé állókat szakmai információkkal és online tudásanyaggal segítjük.

Nem segíthetünk tehát mindenkinek minden helyzetben, de egy kicsit megszépíthetjük magányos emberek ünnepét úgy, hogy figyelünk az igényeire és mi is töltődünk, jobban érezzük magunkat.

Szponzorált tartalom

A cikk a Vodafone támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!