Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter február végén kizártnak nevezte, hogy a magánszolgáltatók pénzért koronavírus elleni vakcinával oltsanak. Ennek ellenére egy hazai cégnél, a Nemzetközi Oltóközpont Kft-nél ötezer forint ellenében már hónapok óta lehet vakcinát foglalni.A Növekedés.hu elevenítette fel, hogy a cég ellen novemberben hatósági eljárás indult, amely miatt a honlapjukat át kellett alakítaniuk, viszont a vizsgálat az előfoglalási rendszerükben nem talált problémát. A héten viszont kiderült, hogy újabb vizsgálat elé kell nézzenek, ezt a Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya indította el.


A lap a társaság közleménye alapján arról ír, hogy a Nemzetközi Oltóközpont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, illetve azt is ellenőrzik, hogy a honlapjukon elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e. Az érintett társaság szerint mivel sem a jogi környezet, sem a gyakorlatuk nem változott, arra számítanak, hogy az újabb ellenőrzés is megerősíti őket abban, hogy minden rendben van.

Korábban arról volt szó, hogy akár március végén is elindulhat a páciensek magánoltása, de a cégnél most úgy látják, hogy erre a legjobb esetben is két hónapot kell várni. Közleményük szerint ha ennél hamarabb el is indulnak a szállítások, "akkor is elfogadhatatlan lenne etikai szempontból rizikócsoportba nem tartozó fiatalokat és középkorúakat oltani mindaddig, míg magasabb kockázati csoportba tartozók vakcinára várnak". Ráadásul a megcélzott vakcina engedélyeztetése is késésben van. Bár az oltóanyagot ideiglenesen már engedélyezték, magáncégek csak végleges engedéllyel rendelkező vakcinával olthatnak a jelenlegi szabályozás szerint, ezért nekik tovább kell várnunk, mint az állami egészségügynek.

Viszont fény derült a lehetséges árra: a Nemzetközi Oltóközpont Kft. szerint például

egy Pfizer-BioNTech vakcina esetében a kétszeri oltás teljes költsége mintegy 28 000 forintba fog kerülni az előregisztrációs díjjal együtt.

Természetesen csak akkor, ha a kormány engedélyezi, hogy magánszolgáltatók pénzért oltsák be az embereket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!