Nem zárják ki a Huaweit az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) németországi fejlesztéséből, a kínai cégnek kedvező szabályozás mellett főleg a kancellári hivatal kardoskodott - írja az MTI a Handelsblatt című üzleti lapra hivatkozva.

Az 5G-fejlesztések szabályairól szóló tervezetben az eredeti elképzelés szerint rögzítették volna, hogy a hálózatokat kiépítő mobilszolgáltatók csak az informatikai biztonság szempontjából megbízhatónak minősített beszállítókkal működhetnek együtt. A Huawei így kiesett volna a lehetséges partnerek közül, mert nem számítanak megbízhatónak olyan országokból származó cégek, amelyekben a hatóságok széleskörű hozzáféréssel rendelkeznek a vállalatoknál kezelt adatokhoz.

A napokon belül megjelenő tervezetben ennek a feltételnek egy jelentősen enyhített változata szerepel, amely szerint a partnereknek csak egy úgynevezett megbízhatósági nyilatkozatot kell tenniük. Ezt a nyilatkozatot pedig a Huawei "természetesen aláírja majd" - írta a Handelsblatt.

Angela Merkel kancellár hivatala azért vetette el az eredeti elképzelést, mert attól tartottak, hogy a Huawei kizárása konfliktust okoz Pekinggel. Ugyanakkor a kancellária közbelépésével átalakított előírás a mobilszolgáltatóknak is kedvez, amelyek arra törekedtek, hogy továbbra is használhassanak Huawei-termékeket. Azzal érveltek, hogy a kínai cég technológiája nélkül lassabban, nehezebben és drágábban lehet kiépíteni az 5G-hálózatokat.

A kancellária álláspontja szerint a megbízhatósági nyilatkozat megfelelő jogi eszköz, mert ha a nyilatkozatban foglaltakkal ellentétes magatartást - szabotázst, kémkedést - tapasztalnak, kötelezhetik a szolgáltatókat az adott cég termékeinek, berendezéseinek, szolgáltatásainak eltávolítására, és a szolgáltatók ilyen esetben kártérítést követelhetnek a nyilatkozatot megszegő partnertől.

Újabb gyomrost kaphat a Huawei

Az Egyesült Államok kész pénzügyi támogatást nyújtani a Huawei európai konkurenseinek.

A Handelsblatt hozzátette: Washington az utolsó pillanatig igyekezett megakadályozni a Huaweinek kedvező szabályozást, még a távközlési felügyeleti hatóság - a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) - vezetője, Ajit Pai is elutazott Berlinbe, hogy jobb belátásra bírja a német vezetőket. Azonban a legfőbb szereplők, a kancellária, a gazdasági minisztérium és a belügyminisztérium - amelyeket mind a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) tartozó politikusok vezetnek - kitartott a megbízhatósági nyilatkozatra és a nyilatkozat betartásának ellenőrzésére épülő megoldás mellett, a szociáldemokrata (SPD) vezetésű külügyminisztérium és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) figyelmeztetései ellenére is.

Az SPD ellenzi a Huaweinek lehetőséget biztosító szabályozást, és kétségeinek adott hangot az FCC vezetője is. Ajit Pai a Handelsblattnak elmondta: nehezen tudja elképzelni, hogy egy kormányzati hivatal képes lenne ellenőrizni az 5G-hálózatokban használt szoftverek minden egyes frissítését. A tervezetet a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) hozza majd nyilvánosságra, és megkezdi az egyeztetéseket a területen tevékenykedő cégekkel és érdekképviseletekkel.

(Kiemelt kép: AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!