Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt, a járvány lefékezéséhez pedig minden egyes ember segítsége szükséges


- mondta Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter hétfőn Berlinben.

Kiemelte, hogy az egészségügyi rendszer működőképességének fenntartásához mindenképpen le kell lassítani a járványt, amihez mindenkinek hozzá kell járulni. A mindennapi életben ugyanúgy kell védekezni, mint influenzajárvány idején az influenzavírus ellen, és kerülni kell a nagyobb rendezvényeket, például koncerteket.

Az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket le kell mondani, a határérték alatti, de nagyobb szabású rendezvényeknél pedig a járványterjedési kockázat mérlegelésével, esetről esetre kell dönteni

- mondta a miniszter.

Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője hozzátette: az új koronavírus az oltás és az ellenálló képesség hiánya miatt várhatóan az lakosság 60-70 százalékát megfertőzi, a kérdés csak az, hogy milyen ütemben. A legfontosabb a vírus terjedésének lassítása.

Christian Droste, a berlini Charite egyetemi klinika vezető virológusa kiemelte: az eddigi tudományos vizsgálatok megállapításai szerint az évszakok váltakozása nem segít, nem lehet azzal számolni, hogy a tavaszi-nyári meleg megérkeztével lecseng az új koronavírus okozta járvány.

Mint mondta, a helyzet "abszolút súlyos", és minden jel arra mutat, hogy Németország egy nagyszabású járvány kezdeti szakaszánál tart.

Németországban is lesznek halálos áldozatok?

A miniszter és a két járványügyi szakember közös tájékoztatóján több újságíró azt kérdezte, mi a magyarázata, hogy Németország területén egy fertőzött sem halt bele a koronavírus okozta betegségbe. Lothar Wieler és Christian Droste egyaránt kiemelte, hogy a mindenkori adatok csak egy-egy pillanatfelvételt jelentenek, amelyből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Minden bizonnyal Németországban is szed majd halálos áldozatokat a járvány, és a német és olasz adatok közötti eltérések idővel kiegyenlítódnek.

Arra is rámutattak, hogy míg Olaszországban a fertőzöttek jellemzően idősebbek, a halálos áldozatok pedig általában 80 felettiek, Németországban a fertőzöttek medián életkora - vagyis azok életkora, akiknél idősebbek és fiatalok egyenlő számban fordulnak elő a csoportban - csak 40 év.

Hozzátették, hogy az új koronavírus által okozott betegség (Covid-19) főleg a 65 éven felettiekre és a krónikus betegekre veszélyes, a legfiatalabbaknál, a 20 éven aluliaknál pedig igen enyhe lefolyású, vagy egyáltalán nem is okoz tünteteket.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Filip Singer


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!