A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatóságára kerül át az a feljelentés, amelyet a 24.hu egyik cikke alapján tettek a Hajt-A Csapat Egyesülettel kapcsolatban.

Március 9-én írtuk meg, hogy az egyesület egyike annak a közel száz szervezetnek, amelyek az Európai Unió és a magyar állam által társfinanszírozott Leader pályázati forrásokat osztják szét országszerte családi cégek, egyéni vállalkozók, civil szervezetek és vidéki önkormányzatok számára.

Kapcsolódó

Radar alatti uniós pénzosztás: minden negyedik forintot maguknak adtak a bírálók

Bennfentes információk nélkül alig marad esélye azoknak a vállalkozóknak és szervezeteknek, akik és amelyek támogatáshoz próbálnak jutni annál az uniós pénzosztó egyesületnél, amelyik a Zanzibáron üdülő elnökéről híresült el.

A Hajt-A Csapat néhány éve még egy-másfél hónapos határidőket adott a pályázóknak arra, hogy összeszedjék és benyújtsák a szükséges dokumentumokat, újabban azonban olyan drasztikusan lecsökkentették a pályázati időt, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált a szükséges papírok beszerzése.

Cikkünk nyomán Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese a parlamentben írásbeli kérdést nyújtott be, mely szerint a Hajt-A Csapat Egyesület nem csak drasztikusan lecsökkentette a pályázati időt, de minden negyedik forint azok közvetlen környezetében landolt, akik döntő pozícióban vannak a pénzek kiosztásánál.

Az egyesület vezetője, Kaszanyi József mendei polgármester és családtagjai többször is kaptak támogatást a Hajt-A Csapat egyesülettől, miközben Kaszanyi annak elnöke, és ő vezeti a pályázatokat elbíráló bizottságot is. A polgármester tavaly tavasszal azzal került be a hírekbe, hogy akkor nyaralt Zanzibáron, amikor Orbán Viktor önmérsékletre és az egzotikus utazások elhalasztására intette a tehetős magyarokat.

Kapcsolódó

Pecsenyesütőre is kapott pénzt a járvány közepén zanzibári útjával elhíresült polgármester családja

Kaszanyi József mendei polgármester és családtagjai is kaptak támogatást attól az uniós pénzosztó egyesülettől, amelynek az élén a politikus áll. Ő vezeti a pályázatokat elbíráló bizottságot is.

Miután az írásbeli kérdést feljelentésként értékelték, a rendőrség átadta az ügyet a NAV-nak - derül ki az ügy áthelyezéséről szóló dokumentumból, amely eljutott lapunkhoz. Ebben azt írja a rendőrség, hogy költségvetési csalás jogi tárgya nemcsak adókedvezmény, adómentesség, hanem "hanem a költségvetésből származó pénzeszközök, közpénzek (pl. állam vagy EU-támogatások) jogosulatlan megszerzése is" lehet.

A feljelentésben leírt cselekmény a költségvetési csalásra utalhat, amennyiben az Egyesület elnöke az összeférhetetlenségi szabály ellenére - részt vett azon döntésekben, mely a saját települését - Mende - vagy hozzátartozóit érintő pályázatokhoz kapcsolódtak,

olvasható a dokumentumban. Mivel azonban ilyen esetekben a vizsgálat nem a rendőrség, hanem a NAV hatásköre alá tartozik, ezért ők indíthatnak nyomozást az ügyben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!