Csütörtökön van a huszadik évfordulója a nagybányai ciánszennyezésnek, délután/este tüntetést tartanak Bukarestben a kormány épülete előtt - írta meg a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület közleménye alapján az Index. A romániai civil társadalom sürgős, érdemi lépéseket vár Verespatak világörökséggé nyilvánítása kapcsán a kormánytól. Az elmúlt napokban 12 ezer ember fordult levélben az illetékes miniszterekhez ez ügyben.

Húsz évvel ezelőtt, 2010. január 30-án, a késő esti órákban a romániai Nagybánya mellett, Zazar település szomszédságában átszakadt az ausztrál-román tulajdonú Aurul nemesfémbánya 93 hektár területű zagytározójának a töltése. Ennek következtében mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett, toxikus víz került a Zazar, majd a Lápos-patakba, onnan pedig a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába, majd a Tiszába. Így 3 napon keresztül, mintegy 120 tonnányi ciánvegyület jutott Európa egyik leggazdagabb élővilágú vízrendszerébe. Becslések szerint mintegy 1240 tonna hal pusztult el, emellett sok más populáció is súlyos károkat szenvedett.

A nagybányai ciánkatasztrófáról nemrégiben írtunk:

Húsz éve történt a tiszai ciánkatasztrófa

Egy romániai aranybánya cianidvegyületekkel szennyezett zagytározójának gátja 2000. január 30-án szakadt át, és a mellékfolyókon át a Tiszába ömlött a méreg.

Kiemelt kép: Az egykori erdélyi Szászavinc (Geamana) település helyén kialakított zagytározóból kiemelkedik az ortodox templom tornya 2014. május 11-én. Az 1980-as évek elején kialakított tározóba, a közeli Verespatak rézbányájából folyik a nehézfémekkel szennyezett savas víz. Az Erdélyi-érchegységben található sárga és vörös színű tó savasságát mész adagolásával próbálják semlegesíteni. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!