A Netflix hétfőn jelentette be, hogy hosszú távra kibérelte az augusztus végén bezárt New York-i Paris filmszínházat. A cég az utóbbi években kapott hideget, meleget: sokan vádolták azzal, hogy szolgáltatásával veszélyezteti az igazi mozis élményt, ám közben amellett is szólnak érvek, hogy a vállalkozó szellemű filmek megmentője lehet. Ennek kapcsán szokás felidézni, hogy ők karolták fel Alfonso Cuarón Romáját, illetve Martin Scorsese három és fél órás gengszterfilmjét Az írt is, amelyet minden hollywoodi stúdió visszadobott, túl kockázatosnak ítélve a projektet. Az ír esetében ráadásul a Netflix engedett kicsit szigorú elveiből, és minden eddigi filmjénél szélesebb körű moziforgalmazást kapott.

De Niro a bűnbánó gengszter, ám az üvöltöző Al Pacino ellopja a show-t

Az írben egy idős bűnöző számot vet az életével, egy idős rendező pedig kedvenc műfajával, a gengszterfilmmel. Kritika.

Emlékezetes, hogy a cég még a világ legrangosabb filmfesztiváljával is összetűzésbe került, amikor tavaly kitiltották a cannes-i versenyből a filmjeiket. Theirry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója azzal indokolta a döntést, hogy a Netflix forgalmazási modellje árt a mozizás ügyének, így nem kapnak helyet a vörös szőnyegen.

A Netflix először vett át egy mozit, ahol filmjeit vetítheti. A deadline.com értesülése szerint a cég tíz évre bérelte ki a Parist, New York utolsó egyvásznas moziját. A Netflix korábban rövidebb időszakokra bérelt különböző mozikat, hogy filmjei teljesítsék a filmdíjakra, köztük az Oscar-díjra való jelölés feltételeit - írja az MTI. A Parisban jelenleg már játsszák is a Házassági történet című Netflix-filmet, amelyet a cég indítani akar az Oscarért.

Az ikonikus filmszínház immár nyitva áll, hogy otthont adjon a Netflix különleges eseményeinek és mozis bemutatóinak

- írta a cég a Twitter-oldalán. Válaszul számos filmrajongó üdvözölte a lépést a mikroblogon.

A 71 éves Paris mozit annak idején a francia filmek forgalmazására szánták a kellemes manhattani belvárosi környéken. A 581 férőhelyes mozi belső terei elegánsak, a nézőtéren kék bársonyszékek fogadják a közönséget és lila függöny takarja a filmvásznat. A megnyitón, 1948-ban Marlene Dietrich vágta át a szalagot a filmszínházban.

Kiemelt kép: Jelenet Az ír című Netflix-filmből, amit Magyarországon is bemutattak moziban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!