Szvoboda Bence június közepén szenvedett balesetet a cseh bajnokság első futamán. A rajtszámát hivatalosan is visszavonultatják.


Szombaton temették el a 31 évesen meghalt Szvoboda Bence motokrosszversenyzőt Balatonberényben. A szertartáson felállították a fiatal sportoló motorját is, annak hangjával vettek tőle végső búcsút.

Az Európa-bajnoki dobogós, világbajnoki pontszerző Szvoboda

A magyar motoros a fejét ért ütés következtében eszméletét vesztette, a pacovi pályáról a prágai kórházba szállították, ott pedig életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A beavatkozás után azonban az orvosok megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek, de halálának hírét hivatalosan csak három nappal később közölték.

A 31 éves sportolót szombaton helyezték végső nyugalomra Balatonberényben. A búcsúztatón ott volt Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke is, aki bejelenetette, hogy

A legtöbben nem az ilyenkor hagyományos fekete ruhába öltöztek, hanem a család kérésére saját versenyöltözéküket öltötték magukra. A sonline.hu beszámolója szerint a temetés igazán méltó volt a fiatalon elhunyt versenyzőhöz, a sírnál ugyanis beindították a motorját, és annak kíséretében helyezték örök nyugalomra.

(Forrás: sonline.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!