A történet ismert: Novak Djokovic egy ötórás, ötszettes thriller után meccslabdákról fordítva győzte le Roger Federert minden idők egyik legjobb wimbledoni döntőjében. A 32 éves világelső tizenhatodik Grand Slam-győzelmét aratta, amivel újra a látótávolságába került Federer húszas rekordja. Kettejük között ott áll 18 győzelemmel Rafael Nadal, de szerb teniszező egyrészt egy évvel fiatalabb a spanyolnál, másrészt a legutóbbi öt major tornából négyet ő nyert, szóval nagyobb tempóval közelíti a svájci csúcsát.
Az uralkodó álláspont szerint, az lesz a legnagyobb a nagy hármas tagjai közül, aki a végén a legtöbb Grand Slamet nyeri. De tényleg csak ez számít?
2011 óta kisebb megszakításokkal Djokovic uralja a sportágat. Igaz, hogy Roger Federer játssza a legszebb teniszt, Nadal pedig salakon legyűrhetetlen, de ha csak a 2011 óta eltelt időszakot nézzük kijelenthető, Novak Djokovic a kor legjobb játékosa. Tizenöt Grand Slamet nyert ez idő alatt, míg Nadal kilencet, Federer négyet, és a szerb mindkettőjük ellen pozitívra javította a mérlegét.
Ha pedig ő a kor legjobbja, akkor egyúttal talán az sem túlzás, hogy ő a történelem legjobbja.
Persze amíg világ a világ, a három játékos szurkolótábora ölre fog menni, hogy a megtisztelő címet kedvencének tudhassa - és kétségtelen, hogy ha valamiben, a szurkolótábor nagyságában Djokovic messze elmarad két riválisától. Jelenleg viszont ott tartunk, hogy
- ha a fontosabb számokat nézzük, Djokovic a Grand Slam-címekben (16-20) és a világbajnoki-győzelmekben (5-6) elmarad a nála majdnem hat évvel idősebb Federertől, de az egymás elleni mérleget a svájci (26-22) és Nadal (28-26) ellen is vezeti.
- Ha pedig a kort vesszük figyelembe, a 32 éves Federer és Nadal 17-17 Grand Slam-győzelmét Djokovic a US Openen vagy az utána következő két Grand Slamen egalizálhatja, sőt le is nyomhatja, vagyis akár időarányosan jobban is állhat náluk a major címeket tekintve, hiába kezdte el jóval később, 24 évesen halmozni a trófeákat.
És akkor itt feltehetjük az egymillió dolláros kérdést: mi számít relevánsnak? A GS-címek, a vb-címek, az ezres tornagyőzelmek? Vagy lehet a korral takarózni, vagyis azzal, hogy Djokovic akkor kezdett el uralkodni, amikor a két nagy már picit megkopott? Ez utóbbi például eléggé megkérdőjelezhető, hiszen a Djokovic áttörését hozó 2011-ben Federer 30, Nadal 25 éves volt.
A döntő tényező valami egészen más lehet: a fej.
Páratlan mentális erő
Az biztosan kijelenthető, hogy nem Novak Djokovic a legizgalmasabb teniszező a touron. Sem a játéka, sem a karaktere nem igazán médiaképes, arról nem is beszélve, hogy szerbként picit hátrányban van a nyugati sajtóban Federerrel, Nadallal, sőt a skót Andy Murray-vel szemben is.
Djokovicnak mindenért kettőzött erővel kellett megküzdenie karrierje első percétől, hiszen szerencséjére vagy szerencsétlenségére a Federer-Nadal éra jutott neki.
Ez azért a megnyilvánulásaiban is érezhető, már-már túlzottan keresi a szurkolók szeretetét, néha túltolja a szerepét, a meccsek utáni ünneplése például átlátszó. Ezeken felül nem az övé a legjobb szerva, nincs igazán védjeggyé vált ütése, de fizikailag és mentálisan kimeríti a 21. századi szuperatléta definícióját.
Talán nincs még egy játékos a mezőnyben, aki ellen annyira nehéz labdamenetet nyerni, mint Djokovic ellen. Fáradhatatlan, hihetetlenül dinamikus, rugalmas, futtából sem remeg meg a keze. Fantasztikusan védekezik, és nem túlzás, minden idők legjobb fogadója.
A láb és a kéz után itt érünk el a fejhez: ahhoz a fejhez, ami miatt 2012-ben, az Australian Openen Rafael Nadalt, most Wimbledonban pedig Roger Federert tudta vert helyzetből legyőzni.
Djokovic puszta jelenléte, illetve a legfontosabb pillanatokban hozott döntései lezsibbasztják az ellenfeleit. Az a páratlan magabiztosság és a kép, amit magáról 2011 óta kialakított, beleégett a legnagyobb agyába is. Federer két meccslabdánál remegett meg, és ahogy egy későbbi posztban a meccset a magyar Eurosporton közvetítő Szabó Gábor írta, valószínűleg ez kizárólag Djokovic személye miatt történt.
Djokovicnál nincsen elveszett pont, Federer pedig nem felejtette el, hogy az elmúlt évtizedben nem egyszer, nem kétszer történt meg, hogy ugyan sarokba szorította a szerb teniszezőt, ám az onnan végül mégis nyerni tudott. Kétszer győzött már ellene a Federernél szinte hazai pályának számító wimbledoni centeren, a torna döntőjében, és győzte már le a svájcit két meccslabdáról a US Open elődöntőjében is.
Az, hogy ez két meccslabdánál beugorhatott Federernek mutatja, hogy mennyire a fejében van már egy ideje Djokovic: a svájci legutóbb a 2015-ös világbajnokság csoportmeccsén tudott nyerni ellene; azóta ez volt a negyedik veresége sorozatban.
Annyi tűnik biztosnak, hogy Federer és Nadal (salakon kívül) ha nem is fél, de legalább is megremeg, ha Djokovic van a túloldalon. A szerb pedig ezzel tisztában van, sőt bele is hergeli magát a meccsbe, ha látja, hogy ellenfelei megtörtek, még ha a szurkolók mellettük állnak is.
Ez a mentalitás az, ami kiemeli őt a másik két nagy közül. Federernek talán soha életében nem kellett ellenszélben játszania, Nadalt is imádja a közönség. Amíg a két nagy pályára lép, Djokovic mindig is a mostohagyerek lesz, aki tudja, hogy neki nem osztottak lapot - szóval elveszi saját magának.
Hol áll meg?
Úgy tűnik, most még sokan nem fogadják el, hogy a szerb lehet minden idők legnagyobb játékosa, de ha Djokovic karrierje végére több GS-t nyer legnagyobb ellenfeleinél, ezt nehéz lesz elvitatni tőle. Talán még akkor is meg fogják kérdőjelezni az első helyét, mondjuk, arra hivatkozva, hogy egész karrierjében csak védekezett, vagy mert esetleg Federer és Nadal visszavonulása után is nyer még néhány majort, ki tudja.
Djokovicnak a fal még nagyon messze lehet, fizikailag kirobbanó formában van, a salakszezonon kívül minden borítást ural a naptárban. Ha nem lassít, akár már 2020-ban, 33 évesen befoghatja Federert, és aligha véletlenül utalt arra a wimbledoni döntő után, számára is példaértékű, hogy Federer 37 évesen még mire képes.
Valószínűleg soha nem lesz olyan kiemelkedő alakja a sportnak, mint Federer vagy Nadal a szurkolók és a szponzorok szemében, de attól még könnyedén elbitorolhatja a legnagyobb jelzőt a két legenda elől.
Érdemes azonban megjegyezni: 2011 után is megesett, hogy Djokovic egy két éven át tartó, komoly hullámvölgybe került: a 2016-os Roland Garros és a 2018-as wimbledoni bajnokság között egyetlen Grand Slamet sem nyert, amit elsősorban motiválatlansága, kisebb részben könyöksérülése idézett elő. El lehet morfondírozni azon, hogy ha ott hozza a csúcsformáját, akár mára meg is előzhette volna Federeréket.
Annyi biztos, nincs kőbe vésve, hogy ez a fajta szabadesés nem történik meg vele még egyszer. Jelen állás szerint azonban nehéz elképzelni, hogy megnyugodna addig, amíg át nem lép mindenkin egyszer és mindörökre. Ha a legfontosabb számok mellé kerülnek, majd megnyugodhat egy picit.
Addig meg szokjuk ezt a dominanciát.
Eredmény, Wimbledon, férfi egyes, döntő:
Djokovic (szerb., 1.) - Federer (svájci, 2.) 7:6 (7-5), 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 13:12 (7-3)
Kiemelt fotó: Matthias Hangst/Getty Images
