A katolikus egyházfő úgy véli, ha egy évre felfüggesztenék a fegyverek gyártását és kereskedelmét, fel lehetne számolni az éhezést a világban.


A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban pénteken.

Ferenc pápa kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik.

A pápa a világban tapasztalható éhezést botránynak, szégyennek, bűncselekménynek nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az utóbbi száz év alatt a mostani a harmadik világháború, "és az előzőekből sem tanultunk semmit" - jegyezte meg.

Ferenc pápa nagyapjára emlékezett, aki az első világháborúban a Piave-folyó frontvonalán volt katona. A második világháborús normandiai partraszállást is idézte, melyben több tízezer fiatal veszítette életét - mondta.

A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a Vatikán Állam diplomáciai tevékenységével megbízott szentszéki államtitkárság szünet nélkül figyelemmel kíséri az ukrajnai háború fejleményeit.

Hangsúlyozta, hogy a Vatikán a tűzszüneten dolgozik, és kész közvetíteni a felek között a konfliktus befejezése érdekében. Hozzátette, hogy humanitárius segítséget is nyújtanak a "mártír" Ukrajnának, és a Pietro Parolin bíboros vezette szentszéki államtitkárság kapcsolatrendszerrel igyekszik ösztönözni a felek közötti közeledést.

Ferenc pápa azt mondta, a Szentszék "azt teszi, amit kell" a foglyok szabadon bocsátása érdekében is.

"Van bennem remény, ne adjuk fel, a béke lehetséges (..) a békét kell akarnunk, nem csak pillanatnyi tűzszünetet, amely az újrafegyverkezéshez kell" - jelentette ki. Receptként javasolta a szívek fegyvertelenítését, az erőszak hatástalanítását: "mindannyiunknak pacifistának kell lennünk" - mondta.

A La Stampának az olasz belpolitikát és a pápa személyes életét érintő kérdéseire Ferenc pápa hangoztatta, hogy a jelenlegi jobboldali római kormányt vezető Giorgia Meloni legitim módon nyerte meg a választást. Elmondta, nem szereti az "izmusokat", mivel társadalmi és politikai feszültséget idéznek elő.

Azzal kapcsolatban, hogy vasárnap a piemonti Asti városába látogat onnan származó családja tagjaihoz, unokatestvére kilencvenedik születésnapjára, Ferenc pápa azt mondta, nem szabad sose elfelejteni és megtagadni saját kulturális és családi gyökereinket.

Saját korát közelgő 86. születésnapját szemlélve, a német költőt Friedrich Hölderlint idézve azt mondta, öregkorát békében és vallásosan tölti.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!