Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást.


Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.

- kezdte Fekete-Győr András, akit a Momentum elnöksége a leendő képviselőcsoport vezetőjének jelöli. A Momentum politikusa arról beszélt, hogy pártja nem akar a Fidesz díszellenzéke lenni és példaértékűnek tartja Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs eddigi munkáját. Szerinte ezt a fajta politizálást kell felerősíteni a következő négy évben.

A Momentum képviselői arra vállalkoznak, hogy a Hadházy-modellt sokszorosítsák meg

- jelentette ki Fekete-Győr. Hadházy Ákos ismét elmondta: új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást. Szerinte emeddig nincsenek garanciák arra, hogy az ellenzék elvégezhesse az ellenzék feladatát, vagyis a hatalom ellenőrzését, addig nem szabad részt venni a klasszikus parlamenti munkában. Nincsenek illúziói arra vonatkozóan, hogy ezeket a garanciákat megkapják-e a Fidesztől, de követelik. A sajtótájékoztatón a két politikus bejelentette, hogy a Momentum frakciója bojkottálni fogja az Országgyűlés alakuló ülését, amennyiben nem teljesülnek a párt demokratikus garanciát biztosító követelései:

  • Egy pártszövetség, vagyis a Fidesz-KDNP egyoldalúan ne változtathassa meg a választási törvényeket, az önkormányzatok hatásköréről és választásáról szóló jogszabályokat;
  • A közmédia élére konszenzussal választanának vezetőket, a közmédia ténylegesen függetlenül és pártatlanul működjön;
  • Az országgyűlési képviselőknek az állami szervek ellenőrzéshez szükséges jogosítványait állítsa helyre az Országgyűlés;
  • Parlamenti kisebbség is kezdeményezhesse valódi, széles jogkörökkel rendelkező vizsgálóbizottságok felállítását;
  • Vonják vissza a feleslegesen fenntartott veszélyhelyzeti jogrendet

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!