Három munkát is nyertek mostanában Mészáros Lőrincék cégei, és már a szerződéseket is megkötötték velük.


  • A legnagyobb falat, nettó 9,97 milliárd forintos megbízás a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer kiépítése, uniós támogatással. A munkát a felcsúti milliárdos cége, a Mészáros és Mészáros Kft. valamint a közbeszerzéseken szintén jól szereplő, Paár Attila érdekeltségében álló West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el .

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda eljárásán indult miskolci kukakirály, Hercsik Károly cége, a Mento Kft. is, de az észak-magyarországi hulladékbizniszben korábban taroló cég a nyertesnél egymilliárd forinttal drágábban tett ajánlatot, így nem rúgott labdába. A harmadik versenyző, a kaposvári központú Szemeco Kft. és a Geohidroterv Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. konzorciuma szintén nem támasztott komolyabb akadályt, passzolta a hiánypótlást.

Mészárosék alvállalkozója a M-U-T Hungária Kft. lesz és 30 hónapjuk van a munkák elvégzésére, tervezéssel együtt. Nyolc településen kell hulladéklerakót, -kezelőt és udvart építeniük, többek között.

  • Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. lett a befutó a mányi Leimann Ház felújításánál, ami mintegy nettó 110 millió forintot fog nekik hozni.

A Fejér megyében található épület panzióként működik, jelenlegi formájában 1998-ban épült meg. A szerződésben jelzik, hogy utófinanszírozással pályázati támogatást is kapott a felújítás.

  • A Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft.-vel is aláírta végre a Nemzeti Sportközpontok azt a nettó 232,5 millió forintos megbízást, ami az új felcsúti iskola tervezésére szánnak.

A kormány korábban a beruházásra 304 175 000 forintot biztosított a Beruházás Előkészítő Alapból. Felcsútra azért kell új iskola, mert a helyi mintegy 200 gyerek kinőtte a régit.

A beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű, és egyedül a Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő tervezőcéget hívták meg a hirdetmény nélküli közbeszerzésre.

Első körben azonban nem adták be időre a pályázatukat (Mfor), kiírtak egy új eljárást, amire megint csak a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. kapott meghívást.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!