Sokan meglepődtek, amikor a Facebook tavaly októberben bejelentette, hogy Metára változtatja a nevét, és elkezdi a metaverzum felépítését. Különösen rosszul érintett ez egy másik technológiai céget, akik több mint egy évtizede META néven futottak. Több hónap tárgyalás után végül úgy döntöttek, beperlik Mark Zuckerberg vállalatát, írja a Verge.


A kisebbik META vállalat közleménye szerint nyolc hónapig tárgyaltak a korábban Facebookként ismert céggel, ám a megbeszélések nem vezettek eredményre. Mint írják, több mint egy évtizedig tartott felépíteni az arculatukat, amit Zuckerberg és társai pár dokumentum aláírásával kisajátítottak. Ez elmúlt években ráadásul olyan cégekkel dolgozott már együtt a META, mint a Spotify, a Google, a Twitter, a HP vagy a Microsoft, így bárki könnyedén összekeverheti őket.

Amikor a META korábban aggodalmát fejezte ki a megosztott névvel kapcsolatban, a Facebook azt mondta, hogy a két cég drasztikusan eltérő árukkal és szolgáltatásokkal foglalkozik, így nincs miért aggódniuk.

Viszont a kisebb vállalat szerint ront a megítélésükön a névmegosztás, főleg a Facebook körüli adatkezeléssel kapcsolatos botrányok miatt. A Facebook lépéseinek eredményeként ugyanis, mint írják, a fogyasztók könnyedén azt hihetik, hogy a META termékei és szolgáltatásai a Facebooktól származnak, vagy hogy a META kapcsolatban áll a Facebookkal. Dyan Finguerra-DuCharme, a META vezető ügyvédje így nyilatkozott:

A Facebook szinte korlátlan erőforrásokat vetett be, hogy telítse a piacot saját, jogsértő Meta jelölésével. Ez jelentős és jóvátehetetlen károkat okozott, és valószínűleg továbbra is okoz majd a META-nak. A Facebook nem folytathatja büntetlenül jogsértő magatartását.

Annak ellenére, hogy a META érvényes védjeggyel rendelkezik a névre, a bíróságon nem lesz egyszerű dolga. A Facebook ugyanis a névváltoztatása során külön védjegybejelentést tett az üzenetküldés, a közösségi hálózatok és a pénzügyi szolgáltatások szektorára. A Meta elnevezés egyébként nem csak a technológiai vállalatokat ihlette meg, létezik már ilyen márkájú szódabikarbóna, és protézisgyártó vállalat is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!