Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy - bár sokan ezt feltételezik - jövőre Sebastian Vettel váltja majd őt a Mercedes Forma-1-es csapatánál.

Mindig is nagyon őszinték voltunk egymással a szerződések tekintetében, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem, nem foglalkoznak Seb leigazolásával

- nyilatkozott a brit Sky Sportsnak a 30 éves finn pilóta, aki 2017 óta jelenlegi munkaadója versenyzője.

A Ferrari oda ütött, ahol a Mercedesnek a legjobban fáj

Versenyek híján üzengetésben élik ki magukat a csapatok.

A négyszeres világbajnok Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, és egyelőre nem lehet tudni, hol folytatja. A sajtó hetek óta arról ír, hogy a Mercedeshez igazolhat. Ezeket a híreszteléseket némileg alátámasztják a csapatfőnök Toto Wolff szavai is, aki nem zárta ki kategorikusan, hogy elgondolkodnak a helyzeten.

"Tehetség és személyiség terén ő olyasvalaki, akinek semmi esetre sem mondanék azonnal nemet" - fogalmazott a szakember, aki a 32 éves német pilótát "külső jelöltként" jellemezte a Mercedes-ülés várományosaival kapcsolatban.

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csapat lojális két jelenlegi pilótájával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal és Bottasszal, akiknek a szerződése egyformán az idei év végéig szól.

A 2020-as F1-es idény július 5-én, Ausztriában rajtol.

Kiemelt kép: FrankHoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!