Hazánk egész területe az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése alapján a második legrosszabb járványügyi besorolásba került, szúrta ki a hvg.hu.

A lap emlékeztet: egy hete még a Közép-Dunántúl a négyfokozatú skála második (sárga) osztályozása alá került, azonban most már ez a régió is piros kategóriában van.

Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben 100 ezer lakosból 200-499 főnél mutatták ki a fertőzést, vagy 75-199-nél, ha a tesztek több mint 4 százaléka pozitív. Magyarországon az utóbbi feltétel teljesül, illetve a százezer lakosra jutó fertőzések számát tekintve a Dunától nyugatra valamivel jobb a helyzet.

ECDC

A térkép is megerősíti, hogy a koronavírus gócpontja lett Európában Közép- és Kelet-Európa, hiszen a hazánkkal szomszédos országok közül Románia, Szlovénia és Horvátország is a legrosszabb besorolást kapta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!