December utolsó napjaiban Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az Eurostat adataira hivatkozva arról posztolt a Facebookon, hogy a megyei halálozási statisztikák alapján a fővárosban feleakkora volt a járvány miatti többlethalálozás, mint az országos átlag. A hivatalos koronavírus-portálon a halálozási adatokat nem közlik területi bontásban, csupán azt vezetik, hogy a vírus magyarországi megjelenése óta hányan haltak meg a fővárosban és vidéken a vírus miatt. Az első és a második hullám áldozatait együtt kezelik, így az nem látszik, hogy az elhunytak mikor vesztették életüket. Megyei bontásban csupán a fertőzöttek számát közlik, de minden nap cserélt .jpg formátumban, így aki nem vezeti külön, az nem tudja, hogy egy-egy megye azért vörös, mert éppen most sok a fertőzött, vagy, mondjuk, az első hullámban betegedtek meg sokan, de egyébként azóta átlagos adatokat mutat az adott terület.

Karácsony a 2016-2019 közötti időszak 44-47. hetét (október vége-november vége) hasonlította össze az idei számokkal, mi viszont a Központi Statisztikai Hivatal számaira alapozott többlethalálozási sorozatunk miatt a 2020-at megelőző öt év (2015-2019) 37. hététől (szeptember eleje, a második hullám kezdete) számított átlagát nézzük össze a tavalyi év azonos időszakával.

Ábránk függőleges tengelyén a megyék, illetve Budapest látható, a vízszintesen pedig a hetek. Minél sötétebb egy cella, annál rosszabb érték tartozik hozzá: kitűnik, hogy Győr-Moson-Sopron nemcsak az elmúlt négy hónap legrosszabb adatát hozta a 46. héten (145 százalékkal többen, azaz két és félszer annyian haltak meg, mint az előző öt évben átlagosan), de a legtöbb megyéhez hasonlóan a 45. héttől (november elejétől) kezdtek el romlani a számai. Akad azért néhány kivétel, a többi közt például a főváros, ahol a 47. volt a legsúlyosabb hét (38 százalékkal többen haltak meg, mint korábban), emellett viszont több olyan időszak is akadt, amikor kevesebben hunytak el 2020-ban, mint 2015-2019 között. Ilyen volt a legutóbbi rendelkezésre álló adat, az 50. heti is, amikor 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg az előző évekhez képest. Az 50. héten egyébként a legjobb adatokat az ország tengelyterülete hozta: Fejérben 5,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint korábban, Baranya, Tolna és Pest megyében pedig sorrendben 12, 17, 27 százalékkal többen - tekintve, hogy Csongrád-Csanád 138, Vas és Békés pedig közel száz százalékos értéket produkált, előbbiek még visszafogott értékeknek mondhatóak.

Térképre tettük a vizsgált tizennégy hét összesített adatait is: a bő három és fél hónapot tekintve mindenhol többen haltak meg 2020-ban, mint a korábbi időszakban, de míg az említett tengelyen 12 és 22 százalék közé szorult a többlethalálozás változása, addig a keleti és nyugati megyékben sokkal szomorúbb a helyzet: Szabolcsban másfélszer annyi halott van, mint a korábbi években, Győr-Moson-Sopronban 48, Vasban, Borsodban és Békésben pedig plusz 40 százalék körüli a változás.

A kedd reggeli adatok szerint 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, számolt be a kormányzati tájékoztató oldal.

Meghalt 128 beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. A gyógyultak jelenleg 209 852 fő, az aktív fertőzöttek száma 123 647 főre csökkent. 5 005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!