A tatai Esterházy kastély parkjában megrendezésre kerülő esemény kiemelt alapanyagai a magyar szarvasgomba, a mangalica, a szilva és az alma.


Idén is megrendezésre kerül a Nagy SVÉT találkozó, amely talán minden idők legszínesebb programkínálatával várja látogatóit. Az esemény házigazdája a két Michelin-csillagos Platán Gourmet Étterem, mellettük pedig számos más kulináris élményben lehet részük a látogatóknak.

Az Esterházy kastély parkjában felállított mobil éttermek és vendéglátóhelyek között olyan neves helyek szerepelnek, mint az Anyukám Mondta Étterem Encsről, az Erhardt Étterem és Panzió Sopronból, a Gusto13 Bistro & Delicate Veszprémből, a Platán Gourmet Étterem Tata városából, a Harrer Chocolat Csokoládéműhely és Cukrászda Sopronból, illetve a Macok Bisztró és Borbár Egerből.

A hazai kiállítók mellett, Erdélyből, Felvidékről és Vajdaságból is érkeznek kiállítók ismét. Idén is színesíti a rendezvény hangulatát és hozzá járul a gasztronómiai élmények fokozásában a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár is.

A gasztronómiai élmények mellett a hazai kistermelők és kézművesek is bemutatják termékeiket, mint például kézműves sajtok, olajok, borecet, mustár, szörpök, méz, sáfrány lekvárok és még sok finomság lesz kostolható és megvásárolható a helyszínen. A Pannon Bormíves Céh és a helyi Neszmélyi Borút Egyesület tagjai kiemelkedő borokkal és pezsgőkkel várják az érdeklődőket, míg a kézműves sörök szerelmesei is megtalálják majd a nekik való különlegességeket. Akik pedig kíváncsiak a hazai pálinka kultúránk érdekességeire a Pálinka Nemzeti Tanács tagjainak termékeit is meg kóstolhatják. Idén is megrendezésre kerül a Mini Mangalica fesztívál is rengeteg házi finomságot lehet kóstolni és vásárolni.

Az eseményen részt vesznek az Agrármarketing Centrum képviselői, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének tagjai is bemutatkoznak. A programok között szerepel a DIVINFOOD bemutató, illetve idén a Magyar szarvasgomba is főszerepet kap az eseményen, A Magyar Konyha magazin Év termelői díj átadása is a fő események között szerepel, illetve bemutatásra kerül a legjobb termelőket bemutató kiadvány is.

Az NAGY SVÉT találkozón továbbá a Toyota Sakura által felvonultatott autók bemutatója, kulturális programok és gasztronómiai beszélgetések, gyermek programok is várják az érdeklődőket. A rendezvényre a szervezők szeretettel várnak mindenkit, hogy együtt töltsék az idei szeptemberi hétvégét a gasztronómia és kultúra jegyében.

A borászatok, akik jelen lesznek:

Gere Attila Pincészete, Villány | Gál Tibor Pincészet, Eger | Eszterbauer Borászat, Szekszárd | Árvay Családi Pincészet, Tokaj | Bock József, Villány | Berecz Stéphanie, Tokaj | Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány | Légli Birtok, Balatonboglár | Takler Borbirtok, Szekszárd | Tóth Ferenc Pincészet, Eger | Heimann Családi Borbirtok, Szekszárd | St.Andrea Szőlőbirtok, Eger | Pendits Szőlőbirtok, Tokaj | Bott Frigyes, Muzsla | Balla Géza Pincészet, Erdély | Dúzsi Tamás Pincéje, Szekszárd | Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalma

Árvay Családi Pincészet (csak vasárnap!)

A rendezvény időpontja:

2024. szeptember 28-29.

A rendezvény helyszíne:

Tata, Eszterházy-kastély park

A rendezvény nyitvatartási ideje:

SZOMBAT: 11:30-20:00

VASÁRNAP:11:30-19:00

A belépő ára egy napra:

2.000 Ft, két napra 2.500 Ft.

18 éven aluliak számára a belépés ingyenes.

Regisztrációs link: https://svet.festin.hu

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!