A magyarok többsége nem ért egyet Novák Katalin kegyelmi döntésével, egy mai közvélemény-kutatásból pedig az is kiderült, hogy a többségük helyesli Varga Judit távozását is.


Tanulságos számok láttak napvilágot Novák Katalin kegyelmi ügyével kapcsolatban. A magyarok csaknem 85 százaléka hallott a történtekről, és azok, akik értesültek a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyről, 83 százalékban nem értenek egyet a távozó Novák akkori döntésével.

A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet szerint

A köztársasági elnök döntését Varga Judit akkori igazságügyi miniszter is aláírta. Szombaton ő is távozott a magyar közéletből,

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása február 11-én 500 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 500 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 4,5 százalék. Bázis = felnőtt magyar népesség.

Novák Katalin tavaly adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele.

via 24.hu

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!