Majd kétmillió dollár. Hollywoodi filmeknél aprópénznek is nevetséges, Bosszúállóéknál konkrétan kisebb porszem, mint amivé Thanos csettintette a népet, de azért mégis, sok kicsi sokra megy. Főleg, hogy egy ilyen mikroszkopikusan icipici piacról beszélünk, mint a magyar - ez a közel kétmillió ugyanis 1,86, forintban pedig több mint félmilliárd, egészen pontosan 540 millió. Ennyi pénzt keresett a hétvégén a Bosszúállók: Végjáték a magyar jegypénztáraknál, nézőszámban ez 343240 embert jelent. Igazából ennél a pontnál véget is érhetne ez a hír, de a tisztesség kedvéért álljon is a teljes kép az elmúlt hétvégéről.

A Végjáték tökéletes lezárása mindennek, amit szuperhősfilmnek hívtunk

Ezt a szintet nemcsak a rivális stúdióknak lesz nehéz megugrani, de magának a Marvelnek is. Bosszúállók: Végjáték kritika.

A második és harmadik helyen a második forgalmazási hetét töltő Csodapark és A gyászoló asszony átka áll 18 és 13 millió forintos bevétellel, 13 és 9 ezer nézővel. A negyedik helyen a Miután című, minden jel szerint bűnrossz romantikus dráma áll, mely harmadik hete fut itthon, de még mindig hozott 10 millió forintot 7200 nézőnek köszönhetően. A középmezőnyben a Mia és a fehér oroszlán, a Shazam! és a Hotel Mumbai áll 9,6, 9,3 és 6,7 milliós bevétellel. Kissé szomorú, de nem meglepő, hogy a hétvége másik premierfilmje, a Sarkvidék csak a nyolcadik helyre volt jó 2600 nézővel, 4,2 millió forinttal, de még így is jobban teljesített, mint a szintén premierfilm Hőlégballon és Anyák napja, ezek a 15. és a 19. helyre érkeztek. A top 10-be a remekül sikerült Kedvencek temetője és a tizedik hete futó Így neveld a sárkányodat 3. fért be.

Filmet még soha nem néztek meg ilyen sokan az első héten, mint a Végjátékot

A Bosszúállók: Végjáték nézettségi rekordot döntött, és egymilliárd dollárnál is többet hozott egyetlen hét alatt.

Kiemelt kép: Forum Hungary


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!