Szeptemberben több mint 90 milliárd forint értékű új lakáshitel-szerződést kötöttek a bankok, ilyen magas értékre az elmúlt 20 évben nem volt példa - írja a Növekedés.hu.


Hozzáteszik: féléves adatokból az látszik, hogy a teljes lakáshitel-állomány jelentősen, 9 százalékkal közel 3800 milliárdosra gyarapodott idén. Ugyanakkor a szerződések darabszám szerint minimális, mindössze 2 százalékos növekedést mutattak az év első felében. Az állomány növekedése tehát nem azért következett be, mert többen vettek fel hitelt, hanem azért, mert nagyobb összeget kértek egy-egy igénylésnél.

A lap szerint Magyarországon a GDP-arányos lakáshitel-állomány nemzetközi összevetésben is alacsonynak számít, akár az uniós államokhoz, akár a kelet-közép-európai régióhoz, akár a visegrádi országokhoz képest a jegybank pénzügyi stabilitási jelentése szerint. Igaz, Romániában például még alacsonyabb az eladósodottság, mint Magyarországon. Ez számokban kifejezve a következőt jelenti:

a GDP-hez mért magyar lakáshitelállomány mindössze 7,7 százalékos. Ezzel szemben Lengyelországban meghaladja a 20 százalékot, Csehországban közel 24 százalék, Szlovákiában majdnem 33 százalékra rúg, az uniós átlag pedig megközelíti a 42 százalékot.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!