Közleményt adott ki a Magyar Úszó Szövetség azt követően, hogy a magyar válogatott tagjai közül Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Horváth Dávid és Bohus Richárd bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A szervezet közölte, hogy az elmúlt hetekben külföldi edzőtáborban részt vezettek közül csak azok folytathatják az edzéseket, akik

  • két negatív teszteredményt produkálnak - a vizsgálatokat három nap különbséggel végzik el -,
  • illetve a hazaérkezésük után legalább 14 napot karanténban töltöttek.

Kapás sírt, Kozma a feleségét félti

Mindketten tünetmentesek.

A Magyarországon készülők esetében egy negatív teszt volt az elvárás - itt meg kell jegyezni, hogy az említett úszók első teszteredménye negatív volt. A vizsgálatokhoz a MÚSZ egy magánszolgáltatót vett igénybe, míg a teszteket államilag akkreditált laborokban dolgozták fel - az eljárás teljes költségét a szövetség saját forrásaiból fedezte. Az úszók mellett edzők és gyúrók is átestek a tesztelésen.

A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt, olvasható a közleményben. Ők mindannyian külföldön jártak, hazatérésük óta nem vettek részt edzésen.

Azzal folytatták a közleményt, hogy a MÚSZ teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, és kizárólag azon úszóinak teszi lehetővé a medencés edzések elkezdését, akik esetében kizárható a fertőzés - azaz az egy vagy két negatív teszt mellett az is, hogy bármilyen formában érintkeztek fertőzött társaikkal akár a karantén kezdete előtt, akár annak letelte után.

A zárt edzőtáborok során az úszók folyamatos orvosi felügyelet alatt dolgoznak majd, és rendszeresen részt vesznek egészségügyi vizsgálatokon.

Akik eddig megfertőződtek, ők nem igényeltek különleges orvosi ellátást, de a járványügyi hatóságok felvették velük a kapcsolatot.

A nyitóképen Kozma Dominik látható. Fotó: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!