A Magyar Posta állítása szerint régiós viszonylatban a legalacsonyabbnak számítanak a feladási díjaik. A tények mást mondanak.


Egy kis magyar abszurd: a 24.hu megírta egy olvasója történetét. Miközben egy Esztergomban élő ügyfél 17 400 forintért tudta volna feladni félkilós csomagját Angliába a Magyar Postán, a közeli szlovákiai Párkányban ugyanez a művelet mindössze 10 euróba, azaz körülbelül 3940 forintba került.

A történet persze itt nem ér véget. Az ügy kapcsán a portál megkereste a Magyar Postát, hogy megtudja, mi okozza ezt a hatalmas árkülönbséget. Kérdéseik között szerepelt, hogy miért dolgozik a Magyar Posta ilyen jelentős árréssel a szlovák versenytárshoz képest, illetve az is, hogy versenyképesnek tekintik-e magukat régiós szinten.

A 24.hu ezután összehasonlította a két ország postai szolgáltatásainak árait. Kiderült, hogy nem csak ebben az esetben van árelőnye a Szlovák Postának: egy 500 grammos EU-s csomag esetében például a szlovákok tarifája még mindig jelentősen alacsonyabb.

A csomagküldés terén még látványosabb az eltérés, hiszen a szlovák szolgáltatások szinte minden esetben olcsóbbak – belföldön és külföldön egyaránt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!