Nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások. Hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember


- mondta a Népszavának adott interjújában Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) új elnöke. Szerinte már most "bergamói helyzet" van a magyar kórházakban.

A szakszervezeti vezető szerint azért nem állnak ki mégsem az orvosok, mert a kórházi munkaszerződéseknek része egy titoktartási nyilatkozat is.

A kérdés továbbra is megoldatlan, a 100 százalékos táppénzek elbírálása továbbra is rendkívül lassan halad

- árulta el Szabad Zoltán arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a covid-fertőzött egészségügyi dolgozók táppénzével. Elmondta, hogy írtak ugyan az ügy miatt egy levelet az Emminek, de válaszra nem méltatták őket.

A MOSZ-elnök arról is beszélt, hogy egyeztetett Latorcai Csabával, az Emmi közigazgatási államtitkárával.

Azt mondta: meg kell elégedni azzal, hogy a végrehajtási rendeletekkel oldják majd a törvény »kemény« passzusait. Nem tudom mi lesz a megoldás, mert azt még friss szakszervezeti vezetőként is tudom, hogy alacsonyabb szintű jogszabállyal nem lehet az »erősebbet« felülírni. Márpedig a kivezényléssel, a másodállással kapcsolatos szabályok továbbra is elfogadhatatlanok az orvosok számára

- számolt be a találkozóról Szabad, aki szerint "előfordulhat, hogy január elsején, mint a kártyavár, dől össze az egészségügy. Azon egyszerű ok miatt, hogy olyan sokan nem lépnek át az új jogviszonyba".

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!