Miért pont a földrajz?
12-13 éves koromban kezdtem el igazán lelkesedni iránta, igazából viszonylag későn. Azzal kezdődött, hogy nagyon sok térképet kezdtem nézegetni, sokáig abból álltak az estéim, hogy lefekvés előtt egy órán keresztül valamilyen térkép volt a kezemben. Vicces, hogy később kiderült, hogy apukám is ennyi idős korában ugyanezt csinálta.
A tanáraid figyeltek fel rá, hogy nemcsak érdekel a téma, hanem tehetséged is van hozzá?
Néhány éve elmentem egy versenyre, ami jól sikerült, de nem is ez volt a lényeg, hanem hogy nagyon tetszett az élmény. Utána többször is megmérettettem magam, és nagyon megszerettem a versenyekre tanulást. Először nyolcadikos koromban indultam el, de ez még kevésbé komolyabb volt. Azóta pedig minden évben újra rajthoz állok, és nagyon élvezem.
Akkor nem is győzni mész?
Abszolút nem. Sokkal fontosabb, hogy új embereket ismerjek meg és jól érezzem magam.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
A kanadai döntőt milyen fordulók előzték meg?
Itthon a Pécsi Tudományegyetem szervezi ezt a versenyt, ők csinálnak egy háromfordulós válogatót. Van egy online forduló, amire nagyjából egy hónap áll rendelkezésre, ez igazából arról szól, hogy rászánod-e az időt a kérdésekre. Ezután az itteni versenyzőkből hívnak be hatvan embert egy írásbelire, ami olyan, mint az olimpián, ez az igazi szűrő. Ezt követően már csak tíz ember marad, nekik szerveznek egy kétnapos versenyt Pécsen, ahol van egy terepi forduló, egy szóbeli, egy prezentáció, egy multimédia teszt és egy tétel. Innen már a legjobb négy mehet az olimpiára. A kanadai döntő előtt még tartottak nekünk egy egyhetes felkészítő tábort, ott is volt egy versenyszimuláció, megírtunk egy írásbelit, ami nagyon hasonlított arra, amit aztán élesben kézhez kaptunk. Ezt követően elvittek minket terepre, majd ebből is kaptunk egy feladatsort. Több professzor is eljött hozzánk előadást tartani, összehoztak minket egy volt olimpikonnal is, aki hasznos tanácsokat adott, hogy mire figyeljünk majd. Ez az egy hét nagyon hasznos volt számunkra.
A vetélkedőn milyen feladatok voltak?
Napokra van lebontva a verseny, minden nap egy versenyszámmal. Az első napon rendezik az írásbelit, ami egy háromórás feladatsort takar, és teljesen más, mint az itthoni versenyek. Nagyon kevés lexikális tudás kell hozzá, nagyjából két olyan kérdés volt, ami konkrét dologra kérdezett rá, inkább érvelést várnak, véleményt kell nyilvánítani. Következő nap van egy terepi feladat, amin kiraknak valahova, ott útközben kell térképezni és feladatokat megoldani. Másnap ebből is van egy írásbeli, ahol térképeket kell rajzolni és fejleszteni a területet, ez is inkább gyakorlati feladat. Utolsó nap van egy multimédia teszt, ami abból áll, hogy kivetítenek képeket, grafikonokat, ezeket pedig egy feleletválasztós teszt követi. Erre nagyon nehéz készülni, legalábbis számomra ez volt a legnehezebb.
Csapatverseny nem is volt?
Sajnos nem, pedig én sokkal jobban szeretek csapatban dolgozni.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Tizenhatan kaptatok aranyérmet. Mi alapján dől el, hogy hányan végeznek a dobogó legfelső fokán?
Az első valahány százalék kap aranyat, valahány százalék ezüstöt és valamennyi bronzot. Összességében a versenyzők nagyjából fele kap valamilyen érmet. Az aranyérem megállapításánál mindig megnézik azokat a pontokat, ahol van egy nagyobb törés az eredményekben, szóval előfordult már, hogy tizenöten kaptak, de olyan is, hogy tizenketten. De sosem mondjuk harmincan.
Összesen több mint 160-an versenyeztetek, mennyire voltatok kapcsolatban a többi ország indulóival?
Én az egészet úgy éltem meg, hogy ez egy ismerkedési lehetőség. Voltak diákok Ausztráliától Nigériáig, úgyhogy egész hamar elszakadtam kicsit a magyaroktól, és nagyon nem bántam meg. Sokkal többet ért, mint maga az eredmény, és sokkal fontosabb, hogy van egy csomó új ismerősöm a világ minden tájáról.
Őrületes kulturális keveredés volt, és ahhoz képest, hogy azt hittem, végig versenyhangulat lesz, egyáltalán nem így lett. Mindenki inkább barátkozott, annyira nyitott volt az egész társaság, én például egy nigériai fiúval, egy német és egy ausztrál lánnyal is nagyon jóba lettem, semmilyen ellentét vagy felsőbbrendűség érzés nem volt senkiben.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Felkészültség tekintetében vagy hozzáállásban milyen különbségeket éreztél?
Vannak bizonyos országok, ahol nagyon komolyan veszik a versenyt, például a románok vagy az oroszok, ők nem is igazán kommunikáltak senkivel. A japánok végig tanultak, a jegyzeteiket nézték, mindezt olyan versenyszámok előtt is, amik előtt már nem lehet tanulni érdemben. A nyugat-európai országok és az ausztrálok ehhez képest inkább bulinak fogták fel az egészet. Magyarország pedig valahol középen van, nincsenek nagyon nagy elvárások, de azért komolyan kell venni.
Ha jellemzően nem lexikális tudásra volt szükség, akkor hogy tudtál készülni a versenyre?
Valamennyi lexikális tudás azért kell, hiszen az az alapja mindennek. De ez nem elég. Megcsináltam az előző évi feladatsorokat, majd megnéztem a javítókulcsokat is, ami sokat segít, hiszen így kiderül, például milyen érvelést várnak. Azért nehéz rá készülni, inkább sötétben tapogatózás.
Azért angolul érvelni sem egyszerű dolog gimnazistaként.
Szerencsére pont tavaly csináltam meg a nyelvvizsgámat, amire nagyon sokat készültem akkor, így arra külön nem kellett sok energiát fordítani a mostani verseny előtt.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Ha rajtad múlna, hogy tanuljátok a földrajzot az iskolában, min változtatnál?
Nagyon szögletes az iskolai földrajz, kevés benne a valódi használható dolog. Például amikor gleccserekről tanulunk, sose nézünk képeket, így nem tudjuk elképzelni igazán, miről is van szó. Ezen kívül nagyon sok benne a névanyag, amire igazából semmi szükség, nyilván nem kell tudni egy kis sziget fővárosát, és az ilyen versenyeken sem kérdezik.
A legrosszabb pedig az, hogy nem tanuljuk meg az összefüggéseket a bizonyos témák között, pedig az olimpián is kijött, hogy ezeket illik tudni. Kevesebb lexikális tudás és több élvezhető rész kellene az órákba, hiszen ez egy rendkívül élvezetes tantárgy, csak ez az iskolában nem derül ki.
Ezt más tárgyból is érzed?
Igen. Amikor irodalmon kétoldalas jegyzeteket diktálnak le egy óra alatt, úgy, hogy el sem olvassuk magát a verset, az kicsit kiüti nálam a biztosítékot.
Az iskolában eltöltött időn kívül mennyi plusz felkészülést igényel még a folyamatos versenyzés?
Elég sokat, főleg azért, mert az amennyi felkészítést az iskolában, az nem volt elegendő, ráadásul sok olyan órám is volt, amit feleslegesnek éreztem. De én mindig szerettem ezekre a versenyekre készülni, főleg mivel csak olyanokon indultam el, amik érdekeltek. Természetesen azért voltak olyan délutánok, amikor hazamentem az iskolából, aztán lefekvésig a készüléssel foglalkoztam.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
A szüleid mit szóltak ehhez?
Örülnek, hogy csinálom, de részükről nincs semmilyen elvárás, nem erőltetik, hogy hozzak még eredményeket, inkább a másik véglet áll fenn, például néha szólnak, hogy most már feküdjek le aludni. Nagyon örülnek, amikor inkább elmegyek bulizni, és nem tanulok. Igazából ők nagyon jó hátteret adtak ehhez.
Mi motivál a versenyzésben?
Nagyon szeretem azt az érzést, amikor valamiért sokat dolgozom, aztán sikerül.
Jövőre is tervezel indulni?
Igen, mindenképp. Nagyon meghatározó élmény volt a mostani.
Az iskola utáni jövődről szoktál már most is gondolkozni?
Mindenképp természettudományos irányba szeretnék menni, valószínűleg környezetvédelemmel szeretnék foglalkozni. Viszont még van két évem, úgyhogy jelenleg azért nem vagyok annyira tisztában a lehetőségekkel. Még semmi sem dőlt el.
A környezetvédelem régóta érdekel?
Elég régóta, de főleg mostanában mióta eléggé foglalkoztatni kezdtek ezek az aktuális problémák. Úgy érzem, hogy ez valami olyasmi, amivel egy életen át út tudnék foglalkozni, hogy végig lelkes vagyok iránta.
Mint a versenyen?
Igen, valahogy úgy.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Ott a lelkesedéseden kívül szerinted mi segített hozzá ahhoz, hogy a legjobbak közt legyél?
Az írásbeli elég jól ment, mert nagyon jól oda tudok koncentrálni valamire, amikor kell, és elég sokat segített, hogy három órán keresztül így tudtam pörögni. De igazából nem tudom, biztosan szerencsém is volt, de nagyon meglepett, nem nagyon vártunk aranyat, én meg egyáltalán nem.
A magyar versenyektől miben különbözött a mostani?
Az itthoniak nagyon a lexikális tudásra építenek, hiába van érdekesen megfogalmazva a kérdés, de az alapja mégis az, hogy tudod-e az egzakt, egyetlen helyes választ.
Azért is akartál nemzetközi versenyen is indulni, hogy másban is kipróbáld magad?
Igen, de azt nem gondoltam, hogy ennyivel jobban is fog tetszeni. De úgy tűnik, a külföldi megmérettetésekben tágabbak a keretek, és több a kreativitás is.
Az utóbbi hetekben több tantárgyból is a világ élmezőnyében végeztek a magyar diákok különböző nemzetközi versenyeken. Mi a titok nyitja?
Nagyon jól tudnak szisztematikusan készülni a magyarok, és ahogy én látom, rengeteg a nagyon érdeklődő ember. Sokan szívesen rászánják az idejüket a készülésre, viszont azok, akiket csak a tanáraik stresszelnek, nem jutnak messzire.
Ha nem belőled jön, akkor nem lesz meg az eredménye.
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nálatok csapaton belül nem volt egyáltalán rivalizálás?
Én nem éreztem. Elég jól megvolt a csapatszellem, nem az számított, hogy egyénileg ki hogy teljesít.
Más tanárok korábban nem próbáltak meg meggyőzni, hogy az ő tárgyaikból is indulj el valamilyen versenyen?
De, voltam is több tárgyból. Ebben az évben még egy kémiaversenyen vettem részt, de tavaly például indultam matematika- és történelemversenyen is. Akkor még nagyon lelkes voltam, de mostanra azért rájöttem, hogy ennyi minden nem megy egyszerre.
Akkor mostanra kiválasztottad a kedvencedet?
Igen, de mint tantárgy, nem is feltétlenül a földrajz a kedvencem, a biológiát és a kémiát is nagyon szeretem, a versenyzéshez viszont ez vált be a legjobban. A többit pedig majd meglátjuk.
