Eredetileg konzultálni hívták a Magyar Kerékpárosklubot a fővárosi közlekedési helyzettel kapcsolatban az önkormányzat Klímaügyi-, Városfejlesztési- és Közlekedési Bizottságának csütörtöki ülésére, konzultáció helyett viszont a főpolgármester döntéseiről tájékoztattak, írja a Telex.


A főpolgármester az ülésen arról beszélt, hogy egyre több az autó a városban, és hogy pontosan mi okozza a dugókat ezzel kapcsolatban. Erről részletesen itt írtunk.

A Kerékpárosklub viszont azt írja:

A fentieket olvasva ti is biztosan csodálkoztok, hogy miért a kerékpározást és a közösségi közlekedést fejlesztik vissza a Nagykörúton az autós közlekedés kedvéért, miközben a bringasávnak köszönhetően növekszik a kerékpárral közlekedők száma, a többség pedig villamossal jár. Mi is csodálkozunk, különösen úgy, hogy meglévő együttműködési megállapodásunk ellenére velünk nem, csak az Autóklubbal egyeztettek a fenntartható közlekedési módoknak hátrányos intézkedésekről.

Kürti Gábor, a klub elnöke az ülésen panaszkodott, mert nem vonták be őket az egyeztetésbe, a helyettese, Halász Áron pedig arról beszélt, hogy

a fővárosnak segítenie és nem nehezíteni kéne a kerékpárral közlekedők dolgát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!