Négy győzelem után igazi rangadónak ígérkezett a Svájc elleni mérkőzés a norvégiai Stavangerben zajló curling vegyespáros világbajnokságon szereplő Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt párosnak.


A két veretlen csapat csatája váratlanul sima lett, a magyar bajnok négy endet követően 5-0-ra vezetett. Ezután 5-3-ra szépített ugyan az ellenfél, a hetedik endben öt pontot író magyar párosra azonban nem jelentettek veszélyt. A svájciak nem sokkal később feladták a meccset, az utolsó ended már le sem játszották így.

A 10-3-as győzelmével továbbra is őrzi veretlenségét, sőt mi több, a záró két forduló eredményétől függetlenül már bejutott a legjobb 16 közé a magyar csapat.

Az elsöprő siker egyben azt is jelenti, hogy a magyar bajnok páros mindenképpen indulhat a 2020-as - immáron az olimpiai kvalifikációba is beszámító - világbajnokságon Kanadában. A következő két fordulóban a tajvani és a guayanai páros ellen játszanak, de az eredménytől függetlenül a legjobb tizenhat között vannak.

Kiemelt kép: curling.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!