A Lupin című sikersorozat hősének, Assane Diopnak öltözött be egy olasz férfi, mielőtt megpróbált volna kirabolni egy monzai kápolnával egybeépített presszót. A 21 éves férfi olyan dzsekit vett fel, mint az Omar Sy által játszott figura, majd megvárta, hogy éppen szóljon a harang szombat este, akkor törte be a kápolna ablakát. Mint később elmondta, ezt a trükköt is a sorozatból leste el.

Sajnos azonban az üveg betörése közben megsérült a karja. Ezek után 21 eurót és egy üveg narancsos üdítőitalt tudott elhozni a bárból, majd hazament. Annyira súlyosnak érezte a vágásokat a karján, hogy mentőt hívott. A rablásról bejelentést kapó rendőrök is megjelentek nála, nekik azt mondta, hárman megtámadták, azért sérült meg. Első vallomását hamar visszavonta: sírva fakadt, beismerte a betörést és azt is, hogy a Lupint nézve buzdult fel.

A rendőröket az vezethette nyomra, hogy a férfi néhány éve egyszer már kirabolta ugyanezt a kápolnát - írja a Guardian.

Kapcsolódó

Akkora siker a Lupin, hogy Omar Sy egy rakás filmet is gyárthat a Netflixnek

Omar Sy a Lupinnel Amerikában is népszerű lett, folytatódhat a közös munka a Netflixszel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!