A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás kitervelőinek perén mesélt az egyik túlélő az általa átélt traumáról kedden Párizsban, írja a BBC.

Corinne Rey karikaturista könnyeivel küszködve emlékezett vissza a tragédia pillanataira, amikor Cherif és Said Kouachi belépett az épületbe 2015. január 7-én.

A most 38 éves nő hamarabb távozott a heti szerkesztőségi értekezletről, és a lépcsőn haladt lefelé, hogy elszívjon egy szál cigarettát, amikor a fegyveresekkel találta szemben magát.

A terroristák művésznevén szólították meg, és azt mondták neki:

Coco, a Charlie Hebdót akarjuk.

Megfenyegették, hogy megölik őt, majd kényszerítették, hogy kísérje fel őket a magazin második emeleti irodájába. Közölték vele,

megsértettétek a prófétát, mi vagyunk a jemeni al-Kaida.

A támadást azért követték el, mert véleményük szerint istenkáromlást követtek el azzal, hogy karikatúrákat közöltek Mohamed prófétáról.

Ahogy felértek a lépcsőn, a támadók kötelezték őt, hogy üsse be a belépőkódot, miközben fegyvert szegeztek rá.

Rettegtem. Szorongtam, és nem tudtam már gondolkozni. Összetörtem, és onnantól semmit nem tudtam csinálni. Odaléptem a zárhoz és beütöttem a kódhoz. Úgy éreztem, hogy a terroristák elérik a céljuk, egyre izgatottabbá váltak mellettem

- emlékezett vissza Corinne Rey.

Mi történt az irodában?

Said és Cherif Kouachi az irodába lépve azonnal tüzet nyitott a szerkesztőség tagjaira. Simon Fieschi titkár kapta az első lövéseket. Rey eközben elbújt az asztala alá.

A lövések után csend volt, a halál csendje. Azt hittem, a végén mindenkit megölnek, aki még életben volt

- mondta a bíróságon a karikaturista.

A lövöldözés két perc alatt véget ért, a támadók pedig horrort hagytak maguk után.

Ez olyasvalami, amit soha nem felejtek el. Erőtlennek és bűnösnek éreztem magam

- tette hozzá.

A két terroristát hosszú hajsza után agyonlőtték a rendőrök. Összesen nyolc újságíróval, két rendőrrel, egy látogatóval és egy portással végeztek.

A per mind a 14 gyanúsítottja tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről. A fővádlott a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak. További kilenc gyanúsított ellen bűnsegédlet a vád, rájuk húsz év börtönbüntetés várhat.

Ismét Mohamed a címlapon: nagy tömeg tüntetett a Charlie Hebdo ellen

A szatirikus lap újra közölte a Mohamedről készült karikatúrát aznap, amikor a rajz miatt gyilkoló terroristák pere elkezdődött.

Kiemelt kép: Thomas SAMSON / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!