Közös sajtótájékoztatón jelentette be néhány ellenzéki képviselő, hogy a Magyar Liberális Párt is beállt Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt mögé, amivel megvalósult a teljes ellenzéki összefogás. Sermer Ádám, a liberálisok ügyvivője - a párt eddigi főpolgármester-jelöltje - elmondta, mostantól együtt kampányol a teljes ellenzék, és immár "kizárólag a Fidesz által támogatott jelöltek maradtak állva az ellenzék jelöltjével szemben". Ezzel például Puzsér Róbertet is a fideszes támogatású jelöltek közé sorolta.


Sermer szerint jó megállapodás született, és saját programját tovább tudja majd vinni Karácsony Gergely mellett. Kiderült az is, hogy a megállapodás része, hogy Szabadai Viktor - az SZDSZ utolsó ügyvezető elnöke - a liberálisok színeiben közös ellenzéki jelöltként indul az V. kerület egyik választókörzetében.

Sermer közölte:

Nem egy állampárti helytartóra, mint Tarlós István, hanem valódi városvezetőre van szükség, Karácsony Gergely személyében.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke viccesen azt mondta:

A hatnál több a hét, így a Magyar Liberális Pártot is köszöntjük az ellenzéki összefogásban.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!