A várakozások szerint majdnem háromszázezer demokrata szavazó vonul az urnákhoz kedden New Hampshire államban, hogy eldöntsék, kit szeretnének indítani a Demokrata Párt elnökjelöltként Donald Trump amerikai elnök ellen a novemberi elnökválasztáson. Az ország első valódi előválasztását (primary) tartó államban szoros verseny várható az előző héten tartott, kínos káoszba fulladt iowai előválasztás (caucus) után, és nagy meglepetések is történhetnek.

Drámamentes választás

New Hampshire állam választási tisztségviselői igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy náluk nem fog megismétlődni az iowai káosz, és teljesen problémamentesen fogják levezényelni a kritikus előválasztást. Ezt megkönnyíti, hogy Iowával ellentétben nem egy adott időpontban tartott, bonyolult szabályok szerint működő pártgyűléseken döntenek a demokrata elnökjelölt személyéről, hanem egy megszokott, "rendes" választáson, egész nap nyitva tartó szavazóhelyiségekkel, papír szavazólapokkal, és urnákkal.

Kínos égés: óriási káosszal indult a demokrata előválasztás, nem tudni, hogy ki nyert

Nem indult jól a Demokrata Párt előválasztása.

Így várhatóan már rögtön a szavazóhelyiségek bezárása után elkezdenek majd érkezni az eredmények, és pár órával később már biztosan lehet tudni, hogy melyik jelölt kapta a legtöbb szavazatot. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint este nyolc órakor zárnak, azaz magyar idő szerint szerda hajnali két óra után várhatóak a végeredmények.

Az első eredmények már meg is vannak

A hagyományok szerint ugyanis éjfélkor már le is adták szavazataikat három kis település, Dixville Notch, Millsfield és Hart's Location lakosai, azokat már meg is számolták, és jöttek is az első meglepetések. A mezőnyt ugyanis az egészen mostanáig esélytelennek elkönyvelt, de egyre erősebbnek látszó Amy Klobuchar szenátor vezeti nyolc szavazattal, akit a két baloldali ikon Elizabeth Warren szenátor és Bernie Sanders szenátor követi, négy-négy szavazattal.

Amy Klobuchar. Fotó: Bonnie Jo Mount/The Washington Post / Getty Images

A legváratlanabb eredmény azonban Dixville Notch-ban született, ahol öten szavaztak, és Michael Bloomberg milliárdos nyert, akinek úgy sikerült az élen végeznie, hogy egyáltalán nem kampányolt az államban, sőt a neve nincs is rajta a szavazólapokon, a rá szavazó embereknek külön fel kellett írni New York egykori polgármesterének a nevét.

Sanders győzelemre készül

A választás kétségtelenül legnagyobb esélyese Bernie Sanders. A Demokrata Párt balszárnyának nagy öregje 2016-ban legyőzte itt a pártvezetés kiválasztottját, Hillary Clintont, és közvélemény-kutatások adatai szerint idén is ő számít a favoritnak. A vermonti szenátort hatalmas tömegek fogadták a választás előtti napokban tartott kampányrendezvényein, és reményei szerint a lelkes fiatalokból álló rajongótábora győzelemre is fogja segíteni.

Örömét leginkább Pete Buttigieg, az Indiana állambeli South Bend kisváros polgármestere ronthatja el, akivel gyakorlatilag holtversenyben végeztek az élen az előző heti iowai előválasztáson. A középutas politikát hirdető fiatal Buttigieg számára nagyon fontos egy jó szereplés, hogy lendületet adjon kampányának, és a Sanders-kampány igyekezett is kétségeket ébreszteni a választókban a polgármester iránt.

Pete Buttigieg. Fotó: Kate Flock/Bloomberg / Getty Images

Sandersék leginkább azzal támadták, hogy túl közel áll a Wall Street pénzemberihez, kampányát milliárdosok és befolyást vásárló üzletemberek pénzéből folytatja, utalva arra, hogy ezzel meg is vásárolják maguknak Buttigieget, aki így nem a kisemberek, hanem a hatalmasok érdekeit fogja előtérbe helyezni. Szemben Sandersszel, akinek harcát milliók támogatják kis pénzadományokkal, és aki így értük fog küzdeni, szembeszállva a nagyvállalatokkal és a befolyásos egészségügyi biztosítókkal.

A demokrata választók számára azonban a legfontosabb szempont, hogy olyan jelöltet válasszanak, aki képes lesz novemberben legyőzni Donald Trumpot, és a két legesélyesebb jelölt igyekezett is meggyőzni őket, hogy erre ők a legalkalmasabbak.

Sanders szerint a lelkesedés viszi majd győzelemre Trump ellen, amit jelöltsége jelent majd az embereknek, akik miatta nagy számban mennek majd el szavazni novemberben, ezzel segítve őt győzelemre az újraválasztásáért küzdő elnökkel szemben. Buttigieg közben óvatosan középutas, a konzervatívabb szemléletű szavazókat is megszólító programját tartja győztes stratégiának, amivel meg tudják szólítani a Trumpban csalódott republikánusokat is, így növelve a demokrata szavazóbázist.

Milyen mélyre zuhan Joe Biden?

Barack Obama egykori alelnöke hónapokon át vezette az demokrata elnökjelöltek mezőnyét, és bár várható volt, hogy Iowában rosszul fog szerepelni, negyedik helyezése még így is megdöbbentette a választókat. A Quinnipiac egyetem legfrissebb országos felmérése szerint már Sanders áll az élen, 25 százalékos támogatottsággal, 8 ponttal megelőzve a második helyre szorult Bident (17 százalék).

A keddi választáson Biden szintén esélytelen a győzelemre, de nem mindegy, hogy mennyivel fog kikapni. Egy különösen rossz eredmény alááshatja kampányát, már most is csak abban bízhat, hogy a márciustól szavazó államokban a fekete választók segítségével versenyben tud maradni az elnökjelöltségért. A Buttigieg-hez hasonlóan mérsékelt politikát folytató Biden a február 29-én szavazó Dél-Karolina államra tett fel mindent, de még bepróbálkozott egy kétségbeesettnek tűnő támadással is Buttigieg ellen, a kampány első igazi negatív reklámhirdetését használva fel erre.

Versenyben marad-e Warren?

Elizabeth Warren szenátor - a demokrata balszárny másik kedvence Sanders mellett - tavaly ősszel még a legesélyesebb jelöltnek tűnt a győzelemre, de népszerűsége a legrosszabbkor kezdett el csökkenni: amikor szavazni kezdenek az emberek. Iowában csak a 3. helyen végzett, lemaradva a Sanders-Buttigieg párostól, és kampánya könnyen véget érhet, ha kedden nem sikerül legalább a harmadik helyen végeznie.

Ebben nagy akadályt jelenthet számára Amy Klobuchar. A főleg a független választók támogatására számító, a fiatal demokratáknál konzervatívabb minnesotai szenátor az elmúlt hetekben egyre népszerűbbé vált, és több közvélemény-kutatás szerint is a 3. helyen végezhet New Hampshire-ben.

A Bloomberg bomba

A legnagyobb meglepetést azonban egy olyan jelölt okozhatja, aki ott sincs New Hampshire-ben, neve nem szerepel a szavazólapokon és még csak nem is vesződött azzal, hogy az államban kampányoljon. Michael Bloomberről van szó, New York egykori polgármesteréről, aki olyan későn szállt be a demokrata előválasztásba, hogy lecsúszott a jelentkezési határidőről, és így nem indulhatott New Hampshire-ben.

Az Egyesült Államok nyolcadik leggazdagabb embere azonban százmilliókat ölt bele egy országos kampányba, aminek hatására egyre jobb és jobb eredményeket ér el a közvélemény-kutatásokban, és nagy meglepetést is okozhat a keddi előválasztáson. A szavazóknak ugyanis lehetősége van beírni a Bloomberg nevét a szavazólapra, és már az is nagy siker lenne a számára, ha így meg tudna előzni több olyan jelöltet is, akik hónapokon át járták az államot.

Ha így megy tovább, a demokraták simán megnyerik Trumpnak az elnökválasztást

Három szempontból is történelmi jelentőségű volt az első amerikai előválasztás. Minden, amit az iowai kaukusz következményeiről tudni érdemes.

Kiemelt kép: Adam Glanzman/Bloomberg / Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!