Mai szemmel nézve a középkori élet brutális volt: járványok, természeti csapások, éhezés, és mindennek a tetejébe az emberi kegyetlenség. Nem csak az állandó háborúk során tombolt a fékezhetetlen erőszak gyakran a békés lakosság rovására, maga a hatalom is mai szemmel hátborzongató módon járt el.
Gondoljunk csak Dózsa Györgyre, akit izzó trónra ültettek, fejére izzó koronát helyeztek, vitézeit pedig arra kényszerítették, hogy nagy darabokat harapjanak haláltusáját vívó vezérük húsából. Szapolyai János erdélyi vajda, későbbi magyar király ítéletén még a többé-kevésbé kortárs, a jobbágyok iránti elfogultsággal nem vádolható történetíró, Istvánffy Miklós is elborzadt:
Bár minden halálbüntetést megérdemeltek, mégis méltányos lett volna, hogy azok a jámbor keresztények szánalommal és könyörülettel mérsékeljék vad kegyetlenségüket.
Nem hirtelen felindulásról volt szó, nem állati szintre süllyedt részeg katonák őrjöngéséről, hanem tudatosan, jogszerűen hozott legfőbb bírói ítéletről. Egész Európában hasonló módon hajtottak végre nyilvános kínzásokat, kivégzéseket, de a "vad kegyetlenséget" nem valami őrült szadizmus indokolta. Állami, társadalmi érdekvolt, az elrettentést szolgálták jóval hatékonyabban, mint az erkölcsi prédikációk.
Dózsa György húsából ettek a katonái
Még a kortárs is elborzadt a hihetetlenül kegyetlen kivégzésen.
Kerékbe törés
Alkalmazták is széles körben, még a forrásokban olvasva is borsódzik tőle a hátunk. A Milánói Egyetem régészei egy 17-20 éves férfi maradványait mutatták be, akit a XIII. században temették el a város egyik temploma közelében, általa válnak igazán "élővé" a leírt szavak:
Kar- és lábcsontjain szimmetrikusan elhelyezkedő, törés látható, amelyek az egyik legfájdalmasabb kivégzési módra utalnak, kerékbe törésre.
A középkori Európában elterjedt volt nyilvános kivégzések alkalmával főben járó bűnökért, igen változatos "technikával". A közös mindegyikben a hatalmas, embermagasságúnál nagyobb, súlyos fa kerék vaskos küllőkkel. Volt, amikor az áldozatot kifeszítve rákötözték, és valami husánggal, vas csővel ütötték: módszeresen és több helyen is eltörték végtagjainak összes csontját.
Ráfonták a küllőkre
Máskor magát a kereket ejtették vagy gurították át az elítélt karjain és lábain ugyanezzel az eredménnyel. Ilyenkor ezt követően kötözték fel szerencsétlent úgy, hogy darabokra tört végtagjait átfonták a küllők között.
Ekkor jöttek a további ütlegek, szúrások, vágások, az áldozat testéből fogóval darabokat szakítottak ki, tüzes vassal égették. A jó hóhér persze vigyázott rá, hogy ne okozzon halálos sérülést, és fellocsolták az illetőt ha elájult, hiszen a lényeg látványos szenvedésén volt.
Végül a megkínzott embert a kerékkel együtt hosszú póznára emelték, és ott is hagyták közszemlére. Megesett, hogy még ekkor is akár napokig életben volt.
Mit követhetett el ez a fiú, hogy így elbántak vele? Ahogy fentebb írtuk, a kerékbe törés a legaljasabb bűnözőkre várt, de Észak-Itáliában - ahol a csontvázat is találták - speciálisan a pestisterjesztők büntetése volt. Magyarán áldozat lehetett a szerencsétlen, a pestistől rettegő, tudatlan, dühödt tömeg lecsillapítására.
Kiemelt kép: MIBAC- SOPRINTENDENZA ABAP MILANO
