Az online kasszaadatok szerint június első tíz napjában 35,8 százalékkal maradt el a vendéglátóhelyek bevétele a korábbi év azonos időszakához képest - írja a Blokkk.com. Előtte márciusban a felére, áprilisban a negyedére esett a vendéglátás bevétele Magyarországon. Májusban az online kasszaadatok szerint valamelyest mérséklődött a visszaesés mértéke, a márciusi szint fele fölé kapaszkodott a bevételük, de így is még cudarul fest a vendéglátás helyzete.


Ha még emlkészünk, március 17-től a vendéglátóhelyek is nehéz helyzetbe jutottak a koronavírus járvány miatt, innentől kezdve csak 15 óráig lehetett beülni és fogyasztani, ezt követően reggel 6 óráig csak elvitelre volt lehetőség. Március 28-tól viszont a vendég már 15 óra előtt sem kereshette fel a vendéglátóhelyet úgy, hogy helyben ehessen és ihasson is valamit. Maradt az elvitel és a házhoz szállítás, vagy a bezárás.

Közben padlóra került a turizmus is, a külföldi vendégek teljesen elmaradtak. A statisztika szerint pedig a külföldiek vendéglátózása sokat hoz pedig a magyar éttermek konyhájára a pénzügyeket nézve. Az elmúlt két esztendőben a külföldeik fogyasztása adta a vendéglátás teljes bevételének 25-26 százalékát, és ez így volt még 2020 elején is, a járvány előtti időszakban.

Úgy tűnik, hogy a külföldi vendégek elmaradása éppen a legmenőbb, kiemelt idegenforgalmi helyeken okozza a legnagyobb kiesést, a legszínvonalasabb éttermek körében, így az ő piacik fékeződhet a legnagyobbat. És ha azt is figyelembe vesszük, hogy a külföldi utazgatásokkal még egy darabig minden viszonylatban nagy óvatosság várható, megkockáztatható, hogy a lángosok járnak mostanság a legjobban. Valószínűleg egy darabig még népszerű marad a házhoz szállítgatás is, így feltehetően a pizzasütők is gyorsabban fognak magukhoz térni az átlagos vendéglátóhelyhez képest. Pizzát egyébként is rendeltünk házhoz a járvány előtt is. A legmenőbbek pedig, akár a budai várban, akár a bulinegyedben, lassabban tudnak csak kilábalni. A budai várnegyedben például a vendéglők többsége ki sem nyitott még.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!