Hazánkban is folyt a boszorkányüldözés a 16-18. században, bár európai mércével kisebb mértékben. Mária Terézia tiltó rendeletéig számtalan badarságon alapuló ítélet végződött kínhalállal.
A Magyar Tudományos Akadémia adta ki 1910-ben a Magyarországi boszorkányperek oklevéltára című könyvet, amely a korabeli pereket, iratokat gyűjtötte össze – szám szerint 461-et. Ezekből kirajzolódik a boszorkányhit és a boszorkányüldözés évszázadokig tartó, és több százezer ember halálát okozó korszakának hazai vonatkozása. Ebből szemezgetek most, és velem együtt a kedves olvasó sem fogja tudni eldönteni, hogy mikor mosolyogjon a vádaknak nevezett badarságokon, és mikor szörnyedjen el az értelmetlen gyilkosságokon.
Ennek lényege az volt, hogy ha az összekötözött személy a vízben elmerült, akkor ártatlan volt (sokra ment vele), ha pedig feljött a víz felszínére, akkor bűnös volt, hiszen a tiszta víz sem fogadta be, úgyhogy azért végezték ki.
