Tavaly októberben a parlament fideszes többsége megszavazta Bánki Erik javaslatát, így eltörölték a lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatását. Ez a lépés a lakáslottóra, hivatalos neván a Nemzeti Otthonteremtési Közösségre, illetveaz annak szervezésére egyetlenként jogosítványt kapott cég, a Central NOK tevékenységére is hatással volt - derül ki az Azénpénzem.hu cikkéből.

A lap CNOK vezérigazgatóját Török Bélát idézi: a NOK ügyfeleinek összes támogatott szerződéses értéke ma már meghaladja a 6 milliárd forintos "álomhatárt". Török emlékeztetett arra, hogy éppen egy év telt el, hogy a NOK megtartotta első kiválasztási eseményét, azóta mostanáig 49 család jutott lakásvásárlási jogosultsághoz. A NOK modelljében eszerint a belépők 54,4 százaléka másfél évnél rövidebb idő alatt szerezte meg a jogosultságát arra, hogy új lakáshoz jusson.

A Magyar Államkincstár már elkezdte utalni az állami támogatásokat, amit teljes egészében a beruházók kapnak meg.

A lakásvásárlási közösség már jogosultságot szerzett tagjai idáig összesen mintegy 220 millió forintos állami támogatást használhatnak fel vásárlásuk pillanatában az általuk megvásárolni kívánt új lakásukra fordítható forrásaik mellé.

A lakástakarékok kinyírása egy valakinek nagyon jó: a Rogán-féle lakáslottóban nyomuló cégnek

Mindez a családok évében történik.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!