A kislány édesapjának figyelmetlensége miatt életveszélyes állapotba került, de végül felépült a sérüléseiből.


Vádat emeltek a férfival szemben, akinek a figyelmetlensége miatt kislánya életveszélyes égési sérülést szenvedett.

Az eset tavaly novemberben történt: a férfi a kutyái etetéséhez forralt vizet egy vödörben, amit ezután a ház nappalijában, félig a konyhaasztal alá betolva a földre tett.

A vádlott ezután az asztal melletti kanapén ült, mialatt az esti fürdéshez készülő két éves kislánya a testvérével a nappaliban játszott. Ennek során a sértett és testvére az asztal mellé kerültek, ahol a gyermek a játék hevében a forró vízzel és a kutyáknak szánt étellel csaknem teli fazékba esett.

A vádlott rögtön felkapta a sértettet, akit a fürdőkádban kezdett hideg vízzel hűteni, mialatt az egyik rokona hívta a mentőket, akik a kislányt egy budapesti kórházba szállították.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

(via 24.hu)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!