November elején publikálta a vásárlóerőre vonatkozó tanulmányát a GFK Hungária Piackutató Kft. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idei magyar vásárlóerő enyhén a 2019-es szint felett van. A mutatószám hazánkban egy főre átlagosan 7.643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a harmincadik helyen állunk az országos összehasonlításban - írja a Portfolio.hu.


Kutatói illetve statisztikusi szemmel figyelemre méltó, hogy a tavalyi évben szinte mindenhol esett a vásárlóerő. Az európia átag 5,3 százalékkal volt kevesebb, mint a 2019-es érték: 13.894 euró. Hazánkban a visszaesés mértéke nagyobb volt, mert 2020-ban 7,3 százalékos visszaesés mellett 6.871 euró volt az egy főre jutó vásárlóerő.

A 2020 a koronavírus miatt leginkább azokban az országokban okozott rendkívüli gazdasági helyzetet, amelyenek GDP-jét nagyban meghatározza a turizmus, hiszen értelemszerűen ők nagyobb mértékű vásárlóerő csökkenést szenvedtek el.

A 2021-es kutatásból kiderül, hogy Magyarországon a vásárlóerő az előző évhez képest (6.871 euró) 11 százalékos növekedést mutat, ami jelentős visszapattanást jelent a tavalyi csökkenéshez képest. A tizenkilenc magyarországi megyét és Budapestet vizsgálva kiderül, hogy a legmagasabb vásárlóerővel rendelkező térségek ismét meg tudták védeni helyüket a rangsorban.

A fővárosi továbbra is egyértelmű fölénnyel az első helyen áll: az itt élőknek egy főre vetítve 9.722 euró áll rendelkezésükre.

Eszerint a budapesti lakosság vásárlóereje valamivel több, mint 27 százalékkal meghaladja az országos átlagot, de még ezzel együtt is közel 35 százalákkal marad el az európai átlagtól.

Az előző évhez képest nem változott az átlagon felüli vásárlóerővel rendelkező megyék száma sem.

A 20 vizsgált területből mindössze ötben áll az emberek rendelkezésére több pénz, mint az országos átlag. Földrajzilag mindannyian a fővárosban és annak környékén, valamint az osztrák határ felé helyezkednek el.

Másrészt 15 megyében - az összes magyarországi megye háromnegyedében - az átlag alatti a vásárlóerő. Az utolsó helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 5.944 euró. Ez alig 78 százaléka az országos átlagnak, és kevesebb mint 40 százaléka az európai átlagnak.

Az első tíz leggazdagabb település listáját idén is Üröm vezeti, ám változás, hogy Paks már a második helyezett. Nagykovácsi javított egy helyezést Budaörs rovására, amely így idén a negyedik. Dunakeszi szintén szépített egy pozíciót, illetve Győrújbarát is visszatért az első tízbe.

Az 5000 főnél nagyobb települések rangsora (Budapest nélkül), az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya (vásárlóerő index) alapján, 2021-ben:

  1. Üröm 160,0
  2. Paks 150,2
  3. Nagykovácsi 150,1
  4. Budaörs 148,1
  5. Solymár 143,1
  6. Diósd 140,4
  7. Szentendre 135,9
  8. Törökbálint 130,5
  9. Dunakeszi 127,4
  10. Győrújbarát 127,3

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!