Svédországban, ahol a többi európai országhoz képest kevésbé szigorú korlátozásokat vezetett be a kormány, 10 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus fertőzöttjeinek száma - írja az MTI a szombaton közzétett hivatalos adatokra hivatkozva.

A svéd egészségügyi hatóságok adatai szerint az országban eddig 887 ember halt meg a Covid-19 betegségben. A 10,3 millió lakosú skandináv országban szedte eddig a térségben a legtöbb áldozatot SARS-CoV-2-vírus. Az országban nem zártak be sem az iskolák, sem az óvodák, az éttermek és kávézók is nyitva tarthatnak. Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani.

Megosztottak a svédek a lazaság miatt, ahogy az országukban kezelik a járványt

Svédországban az állami epidemiológusból médiasztár lett. Anders Tegnell azonban már nem egyszer tévedett, és élénk vita kíséri a tevékenységét.

A valamivel több mint fele ekkora lakosságú Dániában 6 ezren fertőződtek meg és 260 ember halt meg a koronavírus miatt. Nagyságrendileg hasonló a fertőzöttek száma Norvégiában is, ahol viszont kevesebben, 114-en haltak bele a Covid-19-be. Finnországban a fertőzöttek és a halottak száma is jóval alacsonyabb, 2600 és 42.

Kiemelt kép: Anders Wilkund


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!