A közszolgálati média vezetése nem talált kivetnivalót abban, ahogy az M1 "Ma este" című műsora tálalta az MTVA pervesztését a székházból kitett ellenzéki képviselőkkel szemben.

A DK képviselői újra megpróbáltak beolvasni egy közleményt a köztévében

Ez nem sikerült, helyette hosszabb összeállítás készült arról, miért tévedett a bíróság, amikor az épületből kidobott ellenzéki politikusoknak adott igazat.

Az első fokon eljáró bíróság szeptember 27-én meghozott döntése megváltoztatta az óbudai jegyző 2018. decemberi birtokvédelmi határozatát, amit az MTVA kért Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes, Varju László és társai ellen. Az ítélet kimondta, hogy az MTVA nem tudta bizonyítani, miért okozta volna az állami média működésének aránytalan sérelmét, ha az ellenzékiek egy műsorban 8-10 percben ismertetik a követeléseiket.

Az M1 péntek esti műsora az ítélet pontos szövegéből semmit sem közölt, és egyetlen érintett ellenzéki képviselőt sem szólaltatott meg, jóllehet majd 13 percen keresztül foglalkoztak a témával. A bemondók ironikus megjegyzésekkel idézték vissza a politikusok sikertelen próbálkozását, hogy beolvastassák követeléseiket, az ügyben született bírósági ítéletről pedig azt állították, csak egyes ellenzéki politikusok és ellenzéki médiumok értékelik győzelemként. A közszolgálati M1 kizárólag az MTVA jogi képviselőit hívta be a stúdióba.

Czeglédy Csaba, az érintett ellenzéki képviselők egy részének jogi képviselője szerint a műsor súlyosan megsértette a kiegyensúlyozottság szabályait, relativizálni próbálta az ítéletet, az öt felperes, valamint jogi képviselőjük álláspontját nem jelenítette meg. Czeglédy levélben nyújtott be panaszt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetéséhez a műsor miatt. A 24.hu információja szerint a közszolgálati médiaszolgáltató egyetlen nap alatt "megvizsgálta" a kifogásolt műsorrészletet, és Dobos Menyhért vezérigazgató válaszában megalapozatlanságra hivatkozva elutasította a panaszt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!