A gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki találhatott magának szimpatikus programot, eső szinte egyáltalán nem volt, az élet pedig most sem állt meg az utolsó koncertek végén. Szubjektív beszámoló.
„A kalkuttai vasútállomáson nincs ilyen káosz, b*zdmeg!” – kaptam el egy elejtett mondatot Taliándörögdön a már eleve tömött Csigabuszról való leszálláskor, miközben ugyanerre a járműre legalább százan, ha nem többen próbálták felverekedni magukat a megállóban. Ekkor már majdnem másfél órája véget ért az Analog Balaton koncertje a Lőtéren, de továbbra is óriási tömeg várta, hogy valahogy visszajusson Kapolcsra.
A Csigabusz-helyzet néhány éve kezdett drasztikusan romlani, a látogatottság növekedésével párhuzamosan. A probléma két részből állt össze: a buszok nem tudták tartani a menetrendet az állandó kapolcsi dugók miatt, emellett pedig a negyedórás követési távolság és a nem csuklós járművek az utaslemaradásokat is rendszeressé tették.
Idén a dugóba beragadást azzal próbálták kivédeni, hogy a Taliándörögdre közlekedő buszok végállomását áthelyezték a 77-es főúttól 500 méterrel feljebb, így ennyi plusz gyaloglást kellett beiktatni minden alkalommal, ha Kapolcs központját akarták elérni a Dörögdről érkező fesztiválozók, vagy fordítva. Ez ugyanakkor végső soron megérte, mert a menetrendet kevés kivételtől eltekintve még csúcsidőben is tartani tudták a buszok.
Az utaslemaradások viszont továbbra is rendszeresek voltak, nemhogy az esti koncertek idején, de már délután 5 körül is előfordult, hogy csak a második, sőt akár a harmadik buszra lehetett felférni. Az ideális megoldás a buszok minimum 10, de inkább 5 percre sűrítése volna csúcsidőben, vagy ha ez nem opció, mert mondjuk nincs elég sofőr, akkor a folyamatos közlekedtetésük, a végállomásokon való várakozás nélkül.
