Az egész Európai Unióban a Közép-Dunántúlon volt a legtöbb haláleset: 100 ezer lakosra 364 ilyen halálok jutott 2016-ban, írja a G7 az Eurostat regionális évkönyvének 2020-as kiadása alapján. Mi több, az összes magyar régióban 300 feletti volt az ilyen halálesetek aránya.


A leginkább érintett régiók listáján a Közép-Dunántúlt sorrendben Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország és Dél-Alföld követte, a hatodik helyen volt az első nem magyar régió, Horvátország belső része.

A dokumentumból kiderült továbbá, hogy a Közép-Dunántúl mellett Észak-Magyarországon is kiemelkedően rossz a helyzet, mivel ez a régió egy másik listára is felfért: a 65 év alattiak halálozási okait tekintve itt volt a legrosszabb a helyzet uniós viszonylatban 2016-ban, 100 ezer főre vetítve 147 halálesettel. Ez a legalacsonyabb adatnak (45 haláleset, ezt az egyik svéd régióban dokumentálták).

A mellrák és a prosztatarák mellett a tüdőrák (100 ezer főre esően 53 halálesetet) és a végbélrák (100 ezer főre esően 31 halálesetet) voltak a leginkább elterjedt rákos megbetegedések az EU-ban.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/kormany.hu/Árvai Károly


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!