A TV2 időjósát hónapokra ledöntötte a lábáról a koronavírus és habár a teljes felépüléshez még szükség van néhány hétre, Barta Sylvia már gyógyult, május közepén pedig újra munkába állt. Most mégis ellátogatott a járványkórházba.

Ma egy olyan helyen jártam, amit az utóbbi hónapokban nagyon szerettem volna elkerülni! Szerencsére nem mentő hozott, hanem önszántamból a saját lábamon érkeztem! Mindannyian felismerjük a főbejáratáról, hiszen hosszú heteken át mindennap láthattuk a hírműsorokban. Ez a Dél-Pesti Centrumkórház ahol koronavírusos fertőzötteket kezelnek, annak is a Szent László kórházi SARS-CoV-2 ambulanciája! Amikor még nagyon beteg voltam megfogadtam, hogy ha egyszer sikerül meggyógyulnom, akkor segíteni fogom sorstársaimat illetve súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeket!

- kezdte közösségi oldalán Barta Sylvia.

Barta Sylvia ijesztő tüneteket produkált, mialatt lábalt kifelé a koronavírusból

Kiütések is megjelentek a testén.

Miután - hála Istennek, szerencsésen meggyógyultam végre sor kerülhetett arra, hogy elinduljon a kivizsgálási folyamat, hogy donorként vérplazmát adhassak a rászorulóknak! Mivel a férjem is átesett a fertőzésen nem volt kérdés, hogy ő is csatlakozik a donor-jelöltek táborához! Így ma ketten töltöttük ki a nagyon részletes kérdőívet és beleegyező nyilatkozatot, mind a ketten adtunk 11 kémcsőnyi vért és mind a ketten mégegyszer átestünk egy garat- és orrváladék mintavételen, hogy elindítsuk ezt a folyamatot.

Az időjós arra is felhívta követői figyelmét, hogy még mindig sokakat kezelnek az intenzív osztályon, így minden segítség jól jön.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Barta Sylvia (@bartasylvia_hivatalos) által megosztott bejegyzés, Jún 10., 2020, időpont: 2:04 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@bartasylvia_hivatalos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!