Más nemzetközi sporteseményekhez hasonlóan zárt kapuk mögött rendezik meg péntektől vasárnapig a budapesti WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix-t a Ludovika Arénában, írja az MTI. Az eseményen a pár nappal ezelőtti bejelentés szerint


közel 600-an indulnak el.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MVSZ az új koronavírus magyarországi megjelenésére való tekintettel hozta meg a döntést. Ennek értelmében

a létesítménybe, a verseny helyszínére kizárólag a vívókat, illetve a küldöttséghez tartozó hivatalos személyeket, valamint a verseny rendezéséhez kapcsolódó dolgozókat engedik be

- áll a szövetség közleményében.

A párbajtőr GP-n pénteken a férfi, szombaton a női selejtezőt rendezik, majd vasárnap kerül sor mindkét nemben a 64-es tábla asszóira.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!