A koronavírus miatt lemondták az ITB Berlin utazási kiállítást, ami a világ legnagyobb idegenforgalmi vására - írta meg a Handelsblatt. Az eseményt március 4-8. között rendezték volna meg.

A lap értesülését a vsár szóvivője is megerősítette. Emlékeztetnek: korábban a politika és az üzleti élet számos képviselője felszólította a szervezőket, hogy mndják le az eseményt, ne tegyék ki a fertőzés kockázatának a látogatókat és a munkavállalókat.

Két nappal ezelőtt mág úgy tűnt, hogy a vásárt megtartják, az ahhoz tartozó brossúrát is bemutatták, amelyben kitértek a biztonsági intézkedésekre is. Például kérdőívvel ellenőrizték volna, hogy ki hol járt az elmúlt időszakban, a potenciális veszélyt hordozókat pedig nem engedték volna be. A szövetségi kormány válságkezelő csoportja a vásár lefújására tett javaslatot, Jens Spahn (CDU) egészségügyi miniszter azonban már kifejezetten a vásár elhalasztását kérte.

Magyarországon azonban megtartják az utazás kiállítást, a díszvendéh Olaszország és Eger:

A járvány ellenére megtartják a budapesti utazás kiállítást, Olaszország a díszvendég

Olaszországban több régiót gyakorlatilag lezártak, eddig 11-en vesztették életüket.

Kiemelt kép: Sean Gallup/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!