A Pittsburgh-i Egyetem orvostudományi karának kutatói elkülönítették a legkisebb biológiai molekulát, amely teljesen semlegesíti a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust. Ezt az antitestkomponenst, amelynek mérete egytizede egy teljes méretű antitestnek, felhasználták az Ab8 nevű gyógyszer létrehozásához, amely beválhat a Covid-19 fertőzés okozta betegség kezelésében, illetve annak megelőzésében - olvasható az egyetem közleményében.

A Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók közölték, hogy az Ab8 nagyon hatékonynak bizonyult a fertőzés megelőzésében és kezelésében egerek és hörcsögök esetében.

Apró mérete növeli a képességét arra, hogy szétterjedjen a szövetekben, jobban semlegesítve a vírust, rááadásul lehetővé teszi azt is, hogy a szert alternatív módon - például inhalálással - juttassák a szervezetbe.

A kutatók kiemelték, hogy mivel az antitestkomponens nem kötődik emberi sejtekhez, nem lehetnek negatív mellékhatásai embereknél.

hirdetés

„Az Ab8 nemcsak a Covid-19-betegség gyógyításában játszhat szerepet, de felhasználható arra, hogy az emberektől távol tartsák az új koronavírus-fertőzést”

- közölte John Mellors, a Pittsburgh-i Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

„A nagyobb méretű antitestek hatékonynak bizonyultak más fertőző betegségek ellen és jól tolerálták a betegek, ami reményt ad arra, hogy a szer hatékony lesz a Covid-19-betegség kezelésében és azok megvédésben, akik nem fertőződtek meg és nem alakult ki náluk immunitás” - tette hozzá.


hirdetés