Nemrég fogadták el a kormányoldal szavazataival a jövő évi költségvetést. Csak épp elrejtettek benne egy fontos, nagyon oda nem illő törvénymódosítást, amivel a Büntető Törvénykönyvet átírták, és már jóval nehezebb bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követték el - fedezte fel a Népszava.


Ki tudja, lehet, csak véletlen egybeesés, de a lap által megkérdezett jogásznak nyomban beugrott, hogy Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen már megtörtént a vádemelés, bűnszervezetet is érintve: a Legfőbb Ügyészség egyebek mellett

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással;
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetéssel;
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel

vádolta meg.

Csakhogy most, hogy átírták a Btk.-t, a fideszes országgyűlési képviselőnek kevésbé kell aggódnia a bűnszervezetről szóló gyanú miatt, amikor ugyanis módosul egy törvény, akkor azt a változatot kell figyelembe venni, ami a terhelt szempontjából kedvezőbb - írja a lap. Persze a törvénymódosítás mindenki másra is vonatkozik.

Ennek nagy a jelentősége: a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeknél nem lehet felfüggesztettel megúszni, meg eleve duplázódik a büntetési tétel is, és feltételes szabadra bocsátás is ki van zárva.

És hát a mostani módosítás igenis kedvez azoknak, akikre eddig rá lehetett bizonyítani, hogy bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Mert mostantól sokkal nehezebb, majdhogynem lehetetlen lesz rábizonyítani az elkövetőkre a bűnszervezetben való cselekményt.

Eddig elegendő volt annak megállapítása, hogy három személy legalább két, minimálisan ötévi szabadságvesztéssel járó bűncselekményt követ el már fél-egy év alatt is. Mostantól a bűnszervezethez viszont már meg kell állapítani az elkövetők közötti alá-fölérendeltségi viszonyt, munkamegosztást, konspiratív kapcsolatrendszert. A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint a hierarchiát még csak-csak lehet majd igazolni, de a konspiráció bizonyításához már igen különleges esetek kellenek majd. Nem lesz könnyű dolga a vádhatóságnak, ha mostantól bűnszervezetben elkövetéssel akar valakit megvádolni, ugyanis a hármas feltételt együtt szinte lehetetlen lesz bizonyítani.

Kiemelt kép: a parlament alakuló ülése 2018 májusában. Fotó: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!