A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben. (A múlt héten regisztráció nélkül lehetett oltást kapni, és a kormány erre a hétre is meghosszabbította az oltási akcióhetet.)


Rogán hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken - figyelmeztetett.

Koronavírus - Még több hír a témában

A Rossmann dolgozói 60 ezer forintot kapnak, ha beoltatják magukat koronavírus ellen

A drogérialánc évvégi akcióval próbálja ösztönözni munkatársait.

Egy hét alatt harmadával nőtt az aktív fertőzöttek száma

Négyhónapos kisfiú halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Ukrajnában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!